hatter

Kató néni 1922-2015

Kulcsár Mihályné született Matusa Katalin

A Somogy megyei Kercseligeten született 1922-ben (A Szőlőhegy kercseligeti oldalán). Édesapja Matusa Antal

édesanyja Lukács Rozália, hét testvére volt (hat lány és egy fiú). Két kis magyar hold földterület volt a tanya körül és pár jószág. Édesapjuk beteges volt, ezért a gyerekek korán dolgozni kezdtek a megélhetésért. 

Amint kijárták a hat elemit a közeli sváb iskolában,  elszegődtek Bükkpusztára, (Maár Lajos birtokára), mint hónapszámosok. A szerződés áprilistól szeptemberig szólt, általában 150 napot dolgoztak. A fizetség fejenként 12 mázsa búza és 10 pengő. Így keresték meg a gyerekek a családnak a kenyeret.

Munka a nagybirtokon

 Kató néni eleinte a lovakat vezette, aztán jöhetett az ekézés, szénahordás, takarodás, masinálás, kukoricatörés, a magtárban gabona rostálás, amikor már elbírta a 80 kg-os zsákokat kocsi rakás. Szőlő és gyümölcsöskert is volt, paradicsomtermesztéssel is nagyban foglalkoztak (a Dőry-féle lekvárgyárral voltak szerződésben), így hát karózási, kötözési, szedési munkák is voltak.

Az uraság a nyárra adott két hét szabadságot, ilyenkor pedig Jágónakra jártak a cséplőgéphez, ezzel egészítették ki a fizetésüket.    Télire is elszegődtek munkára, annak a fizetségéből, pedig ruházkodott a család.

„- Mind lányok voltunk, a legkisebb fiú. Az ember úgy akart járni, ahogyan illő, volt eset, hogy nem volt annyi pénzünk, hogy kifizessük azt a ruhát, sok anyag kellett egy olyan bő ruhába és mindegyőnk olyat hordott. Édesanyám akkor hitelre vett anyagot, aztán apródonként kifizettük a kereskedőnek (akit aztán később deportáltak).”

 A sok munka mellett vígan voltak amerre jártak az 1500 holdas nagybirtokon, soha nem voltak fáradtak. Szegények voltak, sokat dolgoztak, de sohasem éheztek, volt ruhájuk, tisztán jártak.

Vasárnap reggel rendbe kimosta mindenki a ruháját, elmentek a kercseligeti templomba misére, délután kivasalták a megszáradt ruhákat, majd a pusztai lányok és a kercseligeti sváb lányok újra összegyűltek, citeráztak, nótáztak, játszottak. Volt a pusztán három testvér, egyik cimbalmos, másik hegedűs, a harmadik furulyás. Nótába öntötték bánatukat, örömüket, Kató néni volt a nótafa. 15 éves korától 21 éves koráig dolgozott a pusztán, örömét lelte a munkában, mert amit megcsinált, az szép lett, lehetett benne gyönyörködni.

Kercseligeti katolikus templom

Matusa Katalin

A kenyérnek valót Krakler malomban őrlették.

„  - Volt még egy öcsém, aki ott halt meg. A molnárnak volt két fia és egy lánya. Az öcsém átment hozzájuk játszani egy esős napon. Játszottak és felszaladtak a padlásra, ahol jártak a nagy kerekek. A macskát akarták megfogni. A szíj elkapta az öcsém klott gatyáját és odaverte nagy erővel a padlóhoz. Mindez 1932-ben történt. Mi kint dolgoztunk akkor is a földeken. Apámat gondatlanságért majdnem megbírságolták. Pedig egy 12 éves fiút nem lehet folyvást őrizni.”

 Kató néni férjhez ment Kulcsár Mihályhoz 1944. augusztus 12-én, a legnagyobb háborúban és 14-én az ifjú férj bevonult, szeptember 8-án pedig vitték a frontra.

 „ - Itthon is láttuk a rengeteg repülőgépet, Kapospulánál történt, hogy egy fiatalember vonaton utazott és le akart szállni, már az ajtóban állt. A repülő alacsonyan jött és sortüzet adott a vonatra. A fiatalember azonnal meghalt. Mink meg bent a réten, ha dolgoztunk és jöttek a repülők, hamar elbújtunk a boglya mellé, félt az ember, mer ugye lüdöztek!

Mielőtt az oroszok Dombóvárra értek az összes boltot feltörték  a menekülő katonák és vihetett mindenki mit akart. Egyszer mink is elindultunk négyen a Kapos parton, hogy hozunk valamit. Gyütt a repülő, spuri vissza. Mondtam is, hogy többet el sem indulok, nem is köll nekem semmi!

Később mindenfelé voltak az oroszok, begyüttek a lakásba, körülnéztek, nézték a füstös kéményt, hogy mi van bent. El köllött dugni a hurkát, kolbászt, meg mindent, mert elvitték volna. Bennünket nem bántottak. A férjemnek volt egy nagyon szép huszár képe a falon. Az egyik katona kérdezi, hogy ki az a képen. Mondom a férjem. Erre mondja, hogy miért nem dugtuk el?

Máskor a szüleim disznót vágtak Kercseligeten, ott voltam segíteni. Nagyban dolgoztunk a konyhában, mikor begyütt három orosz.  - Bárisnya, bárisnya – mondta az egyik. Hát engem akart. Édesapámra fogta a fegyvert. Az volt a szerencsém, hogy betoppant egy tiszt, na akkor az kiparancsolta, a részeg fiatal katonát. Éjszaka haza kellett jönnöm a Szőlőhegyre, hát azt hittem a frász tör ki, mert arra kellett jönni, ahol az oroszok el voltak szállásolva, nem volt más út. Szerencsére nem bántottak.

Misi bácsi 1945 júliusában jött haza a frontról, (emlékül hálaadó keresztet emeltek)  a Kállai Éva utca fölötti domboldalban, az öreg Kulcsár ház felé vezető út elején.

„ A háború után igényeltem földeket, voltak lovaink, azzal meg is tudtuk munkálni Állatokat neveltünk, adtuk-vettük őket. 1946-ban megszületett az első, 1948-ban a második fiam.

A Kapos gyakran kiöntött, elvitte a termést, a beadást meg akkor is teljesíteni kellett. Volt olyan ősz, hogy semmink sem volt, az egy disznónkra pedig nem kaptunk vágási engedélyt, mert valamennyi szénával tartoztunk. Nagyon rossz világ volt.

Végül beléptünk a Tsz-be. Be kellett adni a földeket és lovakat is. Az istállójukban azonban nem volt hely, így a lovak a Tsz tulajdonában voltak ugyan, de otthon maradhattak az istállóban. Ha kellett én befogtam a csikókat és vittem a Tsz elnököt, Zádori Lajost Dombóvárra. Én voltam a parádés kocsis. Tsz tag csak a férjem volt én otthon gazdálkodtam a háztájiban, voltak disznók, tehenek, a „Tsz” lovak. A két fiam iskolába járt, úgyhogy volt munka bőven.

Kézimunkáztam is, sokszor férjem szólt rám éjfélkor, hogy hagyjam abba, Berlinert kötöttem, német kapcát csináltam, amit a férfiak hordtak a csizmában, kendert tudtam fonni, gyapjút fontam, hímeztem, mindig találtam dolgokat.”

(Kató néni később a hímzőkörben is alapító tag volt 1984-ben.)

1963-ban eljött az idő, amikor saját házba költöztek, megvették a volt Garai kocsmát. Sarokház volt, elég romos állapotban. Felújították és ott laktak együtt a gyerekekkel.

Újságírás

Kató néni cikkeket küldött a Tolna megyei Népújságnak, amik aztán sorra megjelentek. Ekkor kezdődött a levelezése Ékes László újságíróval, aki 1988 márciusában riportot készített vele.

Amikor Szőlőhegyet Dombóvárhoz csatolták olvasta az újságban, hogy nem tudják hol lehetett a Dáró vár, akkor gyerekkori emlékei alapján lerajzolta és a Művelődési házba elküldte a vázlatot. Felkeresték a kutatók és bejárták a vár környékét vele együtt.

A várakról

A Dáró vár, a szekcsői Leányvár és a Gólyavár egy védelmi rendszer része volt. A Dáró várból messzire lehetett a környéket kémlelni, tornyából veszély esetén jeleket adhattak a Gólyavárnak. A szájhagyomány szerint a Gólyavár alagúttal volt összekötve a Leányvárral és veszély esetén oda menekítették a fiatal leányokat, asszonyokat. A környék mocsaras volt, rengeteg nádas, nádi farkas is megfordult benne.

Nyugdíj előtt

Kató néni mindig a háztájiban dolgozott, a hónapszámban eltöltött éveit 10 év munkaviszonynak számították. 88-ban ez már kevés volt a nyugdíjhoz, ezért még 5 évet kellett dolgoznia. 1987-ben a Költségvetési üzem állományba vette (65 éves korában) és dolgozott, hogy meg legyen a nyugdíj. A buszvárót takarította. Mellékesként gázcsere telepet is működtetett az udvarában, abból is csurrant cseppent valamennyi.

A Matusa testvérek, meg egy kis unoka

2006. decemberében költözött a Margit majorba a combnyaktörése után.  Ott is aktív, kézimunkázik, köt a nővéreknek, virágokat horgol. A kápolnában benne van a Rózsafüzérben. Szavalt, prózát mondott. Utoljára Wass Albert versét mondta, zárszónak szebbet nem is találhatnék. Jó egészséget Kató néninek!

Wass Albert - Fohász a hazáért /részlet/

Uram, ki fönt az égben
lakozol a fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében.

Az emberek agyára
áraszd el bölcsességed.
Értsék meg valahára
mi végből van az élet.

Arasznyi kis idő csak,
mely ajtódig vezet.
De előre csak a jó visz,
a gonosz vissza vet.

Legyen megint az ember
képedre alkotott!
Utálja meg már egyszer
mit maga alkotott.

Romlandó kincsekért
ne törje magát senki.
Igyekezzék helyettök
jobb kincseket szerezni.

Jó tettek nyugalmát.
Derűt és békességet.
Mit el nem fúj az orkán
rontó tűz meg nem éget...

Margit major, 2011. május 2.

egyéni. egyedi. wahavidrupal

X