hatter

Kiskacsák, cipók és szellemek Tóthné Balassa Erzsébet történetei

A Szőlőhegy kercseligeti oldalán született, 1948-ban.

„- Apám meggyütt a háborubú és örömére a nagy napnak, megkészültem én. Ha lett volna fogamzásgátló, most nem vagyok. 15 éves volt akkor a testvérem, pontosan én hiányoztam nekik.”

Szülei parasztok voltak, az apja az ács mesterséget is bírta. 10 hold vette körül a tanyát. Állattartással is foglalkoztak. Összesen 11 hektár földet művelt a család. Ketten voltak testvérek, nem szűkölködtek. Alacsony aranykoronára voltak értékelve a földek, így amennyi hátránya volt az értékelésnek, annyi előnye is volt az alacsony adózás miatt. A kukoricát, búzát az is megtermette ha ápolták, akár a jobb minőségű föld. Voltak nincstelen szegény emberek is a környéken, azok besegítettek a művelésbe.

Szórakozás

- Az én testvérem nagyon szépen tudott tangóharmonikázni, meg hegedűni. Volt egy nagy verandánk, este a fiatalok oda összejöttek, táncoltak, az én testvérem zenélt. A cselédek átellenben a pusztán kiültek a házuk elé, a zene áthallatszott és mindig mondták:- Jaj de szépen múlatunk!- Ők is táncoltak, igaz, hogy 5 km-rel odább.

 

A Somogy-Baranya megye határon volt a dülő ahol laktam. Hát az csodaszép volt, ott soha egy szalmaszál nem maradt az úton, hogy az tisztátalan lett volna, ott nem úgy volt, mint most, hogy a kombájn után még éppen egy városra való ember megélne, össze kellett az utolsó szál kalászt is egy zsákba szedni (aratáskor a gyerekeknek).

Énnekem voltak játszótársaim; a kiskacsák és a kiscsirkék.

 Aztán kereseti lehetőségem is volt. Minden felnőtt szaladgált a dolga után, jöttek és kértek: Kislányom kiszednéd a kenyeret a kemencéből, ha megsült?

Akkor a vekkerórán tintaceruzával megjelölték, hogy mikor kell a kenyeret kiszedni. Amikor a mutató oda ért, akkor elindultam, kiszedtem a kenyereket, oda volt tálba téve víz, szépen megmostam őket, aztán letakartam az odakészített vászontakaróval.

 

Nekem is sült ilyenkor egy cipó, az volt a napi kenyerem. Micsoda isteni finom volt az ilyen kis cipó! Azt a jó kis puha kenyeret csak úgy gyalog megettem, minden további nélkül. Napról napra megkerestem a kenyeremet, mert majdnem minden nap sütött valaki a hegyben.

Akkor adjak a kiskacsáinak, vigyek a tyúkoknak vizet, odakészítettek mindent. Érdekes, hogy a mai ember talán jobban félti a gyerekét, engem otthun mertek hagyni, megmondták, hogy a kúthoz menni nem szabad és pont.

Régészkedés

A Marosi Pista pár évvel idősebb volt mint én, kitalálta, hogy ő lesz a régész, mi voltunk a segédmunkások. A kutatásaink a Daru várnál folytak. Aztán ástunk, hát ott mi kiástunk minden kutyafarkát a vár tövébe, lótól kezdve, embercsontig, kardot, félholdas gyűrűt, hogy a két hüvelykujjam belefért. Haza nem vihettünk semmit, oda kellett adni a „főnöknek”. A vár falai kb. 70 cm magasságban álltak, 1,2m szélességben futott körbe, nagy méretű kb.40 x 70cm-es téglákból volt rakva. Volt a várban pince féle is, azt is megjártam. Állt még a kút is.

Egyszer a Pista hozott otthonról vastag rudazó kötelet, a derekára kötötte és mi leengedtük abba a hatalmas nagy kútba. Egy közeli tanyának a pincéjéből jött aztán elő. A föld alatt tette meg az utat. Anyám rájött, hova járok és akkor a régészkedés be lett fejezve.

Az iskolát ott kezdtem  Puchinger féle házba, majd a Gárdonyi utcában épült iskolában folytattam. Egyszer télen, tüdőgyulladást kaptam. Nagyon beteg voltam, aligság alig bírtam mászni, úgyhogy iskolából hazafelé lefeküdtem a hóra. Nagyon jól esett nekem arra a hideg puha hóra ráfeküdni. A Szenyéri mama látogatóba ment a menyéhez és az úton megtalált, ahogy aludtam. Egy darabig cipelt magával, aztán nem bírt tovább. Adott cukorkát a számba, hogy szopogassam és mindig egyet lépegessek hazafelé. Elment és értesítette a szüleimet, hogy menjenek értem. Sose felejtem el, a unokatestvérem az Erzsi, trappúlt értem a nagy csizmába, fölkapott a hátára, mint foxi a rongyot és elvitt haza. Hát roppant kicsike vótam.

A Krakler malomhoz szoktunk még eljárni, de ott is nagyon féltünk, mert nagyon zuhogott a víz benne. Nagyjából 3 m átmérőjű lehetett a nagy lapátos malomkerék, amikor zuhogott rá a víz akkor suhogott és az fölhallatszott mihozzánk. Apám szokta mondani, mit mond a kerék ilyenkor: -Hogyha segélsz ha nem is elmegyek én magam is!-

Nyáron meg amikor kiszáradt, meg-megindult, akkor meg azt csikorogta: -Isteneeem, segíííts!- Annyit nevettünk rajta.

Nagyon szép almás kertnek a közepén állt a malom, volt még körte és más gyümölcsfák tömkelege.

A Feri bátyám ott akasztotta fel magát később az egyikre, az ángyom halála miatti bánatában.

A Puchinder Jóska bácsi a Daru domb alatt lakott, gyümölcsfái még mai is teremnek, pedig nem permetezi senki. Mázsaszám lehet szedni az almát ősszel. Ez a Jóska bácsi vállalkozó szellemű volt, kocsmát is vezetett. Ki voltak vágva hársfák, a farönkökön ültek az asszonyok az udvaron, hárságból sátor volt csinálva és a Szent Anna bál ott zajlott le. A felnőttek táncoltak én meg eljöttem tátogatóba.

Amikor megjött a TSZ 59-ben, mindent elvettek.

Visszavágytam… ha őszinte akarok lenni – még most is kívánkozok, hogy elmegyek haza. De hát már el van erdősítve, nem látni nyomát sem az életünknek. Föl is szólították az embereket, hogy takarodjanak el onnét, mert tagosítanak mindent, le kellett bontani a házakat és eltüntetni az élet nyomait. Ahol mi laktunk, ott a kutat én betöltettem, hívtam markolót, a ház tömésfalai ott mergyedeztek föl az ég felé, akkor a markoló belemarkolászta az összes falakat, úgyhogy ott nagyon szép tisztaság lett csinálva.

 Akkor apám Pulában házhelyet vett és elköltöztünk. Ott aztán ácsként sok háztetőt fölrakott. Hajdanán koporsót is csinált, mert nem volt az embereknek pénzük. Összeállt sógor, koma, megásták a halott sírját, beszalmázták a kocsit, rátették a koporsót, elvitték Kercseligetre, vagy Jágónakra, ahova tartozott. Vagy volt pénze papra, vagy nem, adott a tanács egy igazolást, a megásott sírba aztán beletették, ráhúzták a fődet, azt pont.

Furcsa temetés

Meséltek apámék egy esetet, a kicsit félkegyelmes Csepregi János bácsiról. Meghalt az anyukája. Az volt a szokás, hogy felravatalozták a tisztaszobában a halottat, az asszonyok gyújtottak gyertyát és hát imádkoztak a lelki üdvéért, mondták a Miatyánkot. Igen ám, de Kati néninél volt legalább 90 macska és bebújtak a halott mellé, a lepedő alá. Egy macska kiugrott a lepedő alól, pont egy asszony fejére. Nagy sikítozással szedték a hóbelebancukat és János bácsit otthagyták a halott anyukájával.

Nem sikerült a siratás. Másnap  elvitték Jágónakra, hogy eltemetik. Apám vitte szekéren a koporsót, beálltak vele a községházhoz. János bácsinak mondták az irodába, hogy:

- Hozta az anyakönyvi kivonatát?

- Minek anyakönyvi kivonat, ünekik olyan nincs. - mondta János bá.

- Hát hány éves a néni?

- Mit tudom én – aszongya - öreg, hát gyüjjön nézze meg!

- Ha nem hozott semmilyen papírokat, akkor nem temetjük el a nénit!

- Sándor! (mondta János bá apámnak) aszonták, hogy édesanyámat nem temetik el, hát én haza nem viszem, gyere aztán letesszük oda a pitarba.

Letették a halottat koporsóstól a pitarba a községháza elé, akartak megfordulni a szekérrel, hogy indulnak hazafelé. A hivatalból kinéztek az ablakon és látták üres a  kocsi, kifutottak az ajtón, észrevették a koporsót és mondták:

- Hááát, nem bánjuk akár hány éves is a néni, halott-halott, vigyék innét ahová akarják.

Megadták az obsitot, hogy a nénit el lehet temetni.

Kopogó szellem

 A temetés másnapján, mivel öreglegény volt és nagy mozirajongó, elment moziba Dombóvárra. Este 11 óra tájban ért a Nepomuki Szent Jánoshoz, énekelgetett magában, mert nagyon muzikális volt. Egyszer csak hallja a háta mögül, hogy kip-kop-kop-kop. Egy darabig csak döbbenten hallgatta, a kopogást, aztán arra gondolt, talán valamit nem jól csinált az édesanyjának azzal a csúfos siratással és temetéssel, ezért jött figyelmeztetni a túlvilágból, talán akar valamit mondani. Nosza elkezdett imádkozni: ...Minden jótét lélek az urat dícséri… háromszor egymás után, de csak folytatódott a kopogás. Futásnak eredt János bácsi, kip-kop-kop-kop… mégjobban futott és ...Minden jótét lélek az urat dícséri…. Seszty perc és fölért a Garay körösztig. Körülnézett, hát két fényes pontot látott.

Uramjézus, édesanyám! Hát valami nem tetszik, mit csináljak? – hát beszélgetett neki. De a szellem nem szólt semmit. János bácsi akkor elfutott a csarnokig (ma Csücsök Csárda épülete), megint visszanézett, ott volt a két fényes pont.

Uzsgyi futóra a házába. Lélekszakadva ért haza, a nagyszekrényt belülről az ajtó elé húzta, hogy a szellem be ne menjen. Hogyan élte túl az éjszakát, maga sem tudta. Mikor kivilágosodott, körülnézett, sehol egy szellem. Elhúzta a nagyszekrényt, kiment az ajtó elé. Ház Uram Teremtőm, egy nagy birka üldögélt a pitarba. János bácsi eljött mihozzánk, elmesélte az apámnak, hogy hogyan történt ez az eset.

Mondja neki apám: -Te János, megvan még a birka?

Megvan Sándor! Mikor én elgyüttem, még ott volt.

Akkor most föláldozzuk édesanyád lelki üdvére, ezt a birkát! – fogta apám a nagykést és a vájdlingot.

Elindultak János bácsival és föláldozták az Úrnak a birkát, kitolták a bőriből, anyám meg főzött egy jó becsületes ebédet. Így tartották meg a tort Kati néni lelki üdvéért.

 

Dombóvár-Szőlőhegy, 2011. 05. 07.

egyéni. egyedi. wahavidrupal

X