hatter

A méhészkedésről és a méhek tartásáról Szőlőhegyen (Szűcs Róbert írása)

A háziméh vagy mézelő méh (Apis mellifera) a mézet termelő méhfajok egyike. Háziasítása mintegy 6000 évvel ezelőtt kezdődött, és a selyemlepke mellett voltaképpen az egyetlen korán háziasított rovarfaj. A méhészet ma is sok ember megélhetését biztosítja hazánkban és világszerte. A méhészetben főként mézet, de ezen kívül esetleg propoliszt, méhviaszt, méhmérget és tenyészállatokat is termelnek a méhészek.

De hogy is kezdődött a méhészkedés, vagyis a méhek tartása, tenyésztése? Kezdetben a vadon élő méhek mézének elvételére korlátozódott ez a tevékenység.

Ennek az időszaknak egy jellemző mozzanatát mutatja be Örösi Pál Zoltán Méhek között című könyvében:
„Valaki az őszi díszbe öltözött erdő szélén hasal. Szeme fürgén kíséri a virágot látogató méhet. Kezében tülökből készült gyűjtő van: „méhészcsont”. Hirtelen a virágra borítja, aztán bezárja a nyílását. A méh fogoly. Az ember tisztást keres. Lépesméz darabkát vesz elő. A méhészcsont közelébe tartja és óvatosan kibocsátja belőle a rabot. A méh örvend a szabadságnak és a méznek. Teleszívja magát. Elröpül. Az ember türelmesen vár. Nézi az eget, fülel. Nem ismeri a méhek táncát, nem tudja, hogy a hazatért méh miképpen toboroz társakat. De nemzedékről nemzedékre szállt tudása szerint biztos benne, hogy az első méh irányítására több is jelentkezik a csemegén. Lám, már zümmög is valami. Egyik méh a másik után telepszik a lépesmézre. Az ember gyorsan a méhészcsontba fogja őket. Azután elindul arra, ahonnan a méhek érkeztek Néha-néha kibocsát egy méhet és figyeli merre száll. Nagy tisztás következik. Túlsó szélén hatalmas fa ringatja koronáját. A méhészcsont utolsó rabja is szabad már, gyors repüléssel lendül fészke, a nagy fa odva felé… de nyomában fut füvet virágot, minden életet legázolva a végzet: a mézre éhes ember, a régi idők fosztogató „méhkeresője”.

Mára – évszázadok, évezredek multával – a méhészkedés átalakult, és egy szerteágazó tudásanyagra alapozott, sok munkával járó mezőgazdasági ággá fejlődött. A méztermelés során a méhek virágzó és nektárt termelő növények nektárját gyűjtik össze, melyből enzimek hozzáadásával, és a folyadék besűrítésével állítják elő a mézet. A méhek… Ezt mindenképp fontos kiemelni, mert a vegyipar fejlődése (sajnos?) olyan szintet ért el e téren, hogy mézhez hasonló anyagot akár szintetikus úton is elő lehet állítani, ezt azonban semmiképp nem nevezhetjük méznek.
Szőlőhegy adottságai kedveznek a méhészkedéshez, a Kapos-völgye sajátos mikroklímája, a „hegy” kertjeiben termelt növények sokszínűsége, a környező szántóföldeken esetenként termelt mézelő mezőgazdasági növények (repce, napraforgó), és a környékbeli akácosok ellátják nektárral, virágporral és tegyük hozzá munkával is a méheket. Azonban a lehetőségek nem végtelenek. Magyarország rendelkezik a világon az egyik legnagyobb méhsűrűséggel, vagyis az egységnyi területre jutó méhcsaládok száma nálunk túl magas (10 méhcsalád/négyzetkilométer). Szőlőhegyen a kedvező adottságoknak köszönhetően ez a szám még magasabb, a környékbeli 6-8 méhész összesen kb. 500 méhcsaládot tart.

A méhészkedés olyan elfoglaltság, amelynek kellő alázattal és tisztelettel történő gyakorlása közben bepillantást nyerhetünk a méhek évmilliók alatt kialakult társadalmába. Egy olyan tökéletes társadalomba, amelynek működését sohasem tudjuk egészen megérteni, legfeljebb következtetéseket tudunk levonni és bizonyos jelekből esetleg egy következő esemény bekövetkezését meg tudjuk jósolni. Méhészkedni csodálatos dolog, ha valaki nem kényszerből vagy a meggazdagodás vágyától vezérelve méhészkedik, mert aki így kezdi el, az legfeljebb „méheket tart”, vagy „mézet termel” de örömét ebben a tevékenységben nem nagyon leli.

 

egyéni. egyedi. wahavidrupal

X