Dáró vára, Daru vár, Dáró báró vára, Jágónak Dáróvár...
Több néven is emlegetik várunkat, melyből már csak egy falmaradvány látható. Alapterülete kb. 20x50 m-es lekerekített téglalap, a déli oldalon a műhold felvételeken is látható kettős árokkal Jágónak irányába. Minden oldala meredek a többi égtáj felé, („legurult a birka, olyan meredek volt”) tengerszint feletti magassága az 1988-as szintfelmérés szerint: 170 m. Tövében ma is több forrás található a környék mocsaras terület volt. A II. katonai felmérés még, a Kapos lecsapolása előtt készült. Érdemes megkeresni a vár környékét és látni a XIX. századi viszonyokat.
A XIV. századnál korábbi korokból nincs levéltári adat, találtak azonban kelta pénzeket, római sírokat a közelben. A római limes kutatók keresik az átkelőt a mocsaras Kaposon Iovia irányába. Tudott, (Wosinsky Mór: Tolna vármegye története) hogy már a kelták, etruszkok majd a rómaiak, később az avarok kereskedelmet folytattak a Kaposon, így szükség volt az útvonalak biztosítására, erődítésére, megfigyelésére. Az évszázadok folyamán a védelmi stratégiai pontok nem változtak, a kor igényei szerint viszont átalakultak. Így akár lehetséges, hogy a Dáró vár is régebbi alapokra épült, földvárként működhetett. A XIII. század közepéig a vár birtoklása királyi előjog, a tatárjárás után IV. Béla a kőből épített magánvárak építését engedélyezte. 1260. évi rendelkezésében: "Elrendeltük, hogy a koronánk alá tartozó egész területen, arra alkalmas helyeken, erődítmények létesüljenek, várak épüljenek, ahol a nép meghúzhatja magát, ha veszedelem fenyeget. […] Bárki magánszemély fekvésénél fogva erősségre alkalmas helyet birtokol, azt csere vagy egyéb jogcímen valamely embersokaságnak juttatandó erődítés céljából; ha pedig ilyen hely a királyi hatalom birtokában van, az hasonlóképpen magánszemélyek […] használatába adassék, hogy ily módon […] az erősségre alkalmas helyek mindig azoknak jussanak, akik gondoskodása révén az építmények sokaknak menedékül szolgálhatnak."
XIII. századi kővárak jellemzői: Kerítőfallal vették körbe az erődítményt, ami hol tört kőből, hol téglából készült. Jellegzetesen megfigyelőtornyokat építettek a földvárak helyén. Korábban lakótornyoknak vélték, a legújabb feltevés szerint csak az őrség minimális kényelmét szolgálták a szélfútta, fűthetetlen szűk folyosó és emeleti szobák. Az erődítményekre általánosan jellemző volt, hogy a várnagy lakott a várfalon belül kialakított lakóépületben, a várjobbágyokkal és kiszolgáló emberekkel. Veszély esetén hang -, éjjel hang és tűzjelekkel figyelmeztették a lakosságot. A kút a vár udvarán állt, (nem ritkán köré építették a tornyot), raktárakat és vermeket is alakítottak ki, ahol a lakosságtól a dézsmát begyűjthették az elszállításig, mentsvárként a lakosság is biztonságba helyezhette magát és azon javait, amivel egy esetleges támadás után újra kezdhette az életét (vetőmag, szárított, füstölt áru, bor). A gazdasági udvarhoz kemence is tartozott. A mély vermekben fülkéket is kialakítottak amelyek hűtésre szolgáltak és gyakran építettek menekülő járatokat, alagutakat, melyek kivezettek a várból. Az erődök rendkívül meredek helyek tetején álltak, mivel a Kapos vízhozama is jóval bővebb volt a mai állapotoknál, ügyes duzzasztó rendszerekkel a vizesárkokat működtettek, nehezen megközelíthetővé téve az erődöt.
Levéltári adatok: a Dáró nembeli Moys családról:
Az család első ismert tagjának, Moys nádornak és fivérének, Miklós vasi ispánnak felemelkedése II. András uralkodása alatt kezdődött. Moys nádor részt vett V. keresztes szent földi hadjáraton II. András kíséretében, melyről részletes források maradtak fenn.
Fia Moys nembéli Moys 1280-ban bekövetkezett haláláig, a korra jellemző főúri életpályát futott be - az 1250-es évektől kezdődően előbb lovászmester, asztalnok, somogyi, varasdi főispán, szlavón bán, Béla herceg, majd a királyné tárnokmestere, nádor és országbíró. Felesége királyi házból származott, lányait befolyásos főurakhoz adta, így került rokoni viszonyba a Pók nembeliekkel és a Kőszegiekkel.
A megye második boldogságos szűzről elnevezett cisztercita monostorát testvérével Sándorral és unokatestvéreivel kegyes Miklóssal és Istvánnal 1263-ban Ábrahámban alapította /ma Tüske puszta/. Anyakolostora a pilisi volt, ahonnan 1270-ben érkeztek a szerzetesek Ábrahámba. A megye egyik legjelentősebb egyházi intézménye volt, sokszor említették oklevelekben is. A monostornak Tolna megye nyugati részeiben tetemes birtokai voltak, szép jövedelmet hozott. 1345-ben a kegyúri jog a család dárói ágának leszármazottaié lett.
Miklós vasi ispán a felsőlendvai uradalom és Deseda mellett 13. sz. második felében szerezte meg a Dárói uradalmat. Salamon (1273-1308) a várépítő. Felesége Héderváry Margit. A család ezen ágából Péter emelkedett a legmagasabbra. Barsi ispán és lévai várnagy (1350), a királyi aula tagja (1358), comes udvarnicorum (1358), királynéi lovászmester (1366-67), Tolna megye ispánja (1367-76), Fejér és Csongrád megyék ispánja (1367).
A nagy birtokszerző minden bizonnyal Dárói Majos volt, aki királyi milesként, katonaként is megalapozhatta családja vagyoni helyzetét. A 15. század elejére válik a családnév részévé a Dárói előtag.
1447-ben a várhoz tartozó birtokok: Tekeres, Atala, Enyed, Uga, Egyházaszaka, Középzaka, Kápolnásszaka, Vásárhely, Almás, Ecsény, Ábrahám és az ott levő apátság kegyúri joga, Bírolt, Miklósi, Jutány, Mágocs, Alsófalu, Gonda és Ibolcka, késõbb Györké, Taba, valamint Monyaros.
A fi ág megszűnésével a várért és birtokaiért perek sorozata indul. Az erősség utolsó tulajdonosa /a híres Hármaskönyv megalkotója/, Werbőczi István nádor fia, Werbőczi Imre volt, apja törökbarát politikájával szembefordulva I. Ferdinánd oldalára állt, és Tolna megyei főispánként, a Kapos mentén fekvő váraira (Döbrököz, Dombó, Dáró) támaszkodva, saját jövedelmét sem kímélve szervezte a környék törökellenes védelmét.
Tinódi Lantos Sebestyénnek köszönhetően, aki – a versfők összeolvasásának tanúsága szerint („TINODII SÖBESTHIEN DEIAK DARO VARABAN SEVRSZEÖSTHÉ”) – éppen Dáró várában írta meg „Werbőczi Imrének Kászon hadával kozári mezőn viadalja” című históriás énekét, amely a tolnai főispánnak, a fosztogatásra induló mohácsi bég felett, a mai Egyházaskozár mellett 1542 márciusában aratott győzelmét örökíti meg.
Említi a történelem kápolnai Bornemissza Farkas nevét 1540-ben dárói várkapitányként. Életének első negyven éve a török elleni harcokban telt el. Kinek „a végvárak táján jól csengett a neve"
1544. évi hadjáratok során a török Ahmed pasa vezetésével foglalta el a Dombaiak várát, Dombót és a Dáró várat. Ezután kezdtek hozzá a közigazgatás átszervezéséhez. Dáró várát egy 1564-as adat szerint a törökök lerombolták, így nem csoda, hogy a hódoltság idején már nem szerepel a forrásokban.
Területbejárást már több régész végzett, megállapították hogy a felszínen talált cseréptöredékek és kályhacsempe a XIII-XV. századból valók.(Miklós Zsuzsa: Tolna megye várai)
A szántásból A Dáróvárból Kapos felé kilőtt ágyúgolyó került elő
A képen a nagyobb golyóbis a Gólyavárból, a kisebb a Dáróvárból való.
2019 februárjában Dr. K. Németh András régész fő múzeológus, tudományos titkár a műszeres leletfelderítéskor egy ezüst pecsétgyűrűre bukkant. Talán a az utolsó elkeseredett harcok során veszett el ez a 16. századi, címeres ezüst pecsétgyűrű.
Szájhagyomány: Itt élő idősek gyermekkorukból emlékeznek falra, kútra, veremre. A vár tövében ásogatva, találtak gyűrűt, koponyát, lócsontokat…Sok rege szólt az alatta húzódó barlang, vagy járat rendszerről és a rejtett kijáratokról.
Dr. Szőke Sándor: Dombóvár c. monográfiájában megörökítette a garabonciás diák és Puszpán bácsi történetét:
"… Puszpán bácsi, én magát gazdag emberré teszem. Adott neki egy krétát, egy vesszőt, meg egy harmadikat (azt már nem tudom mi volt). Szóval három dolgot adott neki és azt mondta, este harangszó után fogjanak be négy ökröt, tegyék fel a szekérre a nagy szőlőkádat, minél több kosarat és tegyenek föl egy kéve zsuppot kilenc babicába kötve.
Csak a maguk családja jöhet, jöjjenek a Daruvárhoz (Dáró vár). Mondta, hogy melyik oldal felől álljanak meg és a krétával jelöljenek ki egy nagy ajtót. Amikor azt kijelölték, akkor egy ásóval, kilenc ásó földet dobjanak ki, egyszerre eltűnik a többi föld és egy nagy vasajtót találnak ott. Amikor a pálcával amit adtam megütik az ajtót, az hirtelen szétnyílik, ott két nagy kasza jár úgy össze, tartsák oda a zsuppbabicát, amikor kilencedik zsuppbabicát is szétvágták, a kaszák maguktól leesnek. Akkor ott lesz egy óriási nagy kígyó, annak akkora szája lesz, hogy egy embert könnyen el tudna nyelni, de ott lesz három kád tele kincsekkel, arannyal, ezüsttel. Az a kígyó én leszek, én őrzöm azt a földi kincset. A fullánkomat fogom nyújtogatni, de ne törődjenek avval, hordjanak ki minél több kincset, ha mind el tudnák hordani, akkor engem megszabadítanának, visszatérhetnék a világi életbe.
Éjjel, ahogy el kellett volna indulni, Puszpán bácsi a rettegéstől meghalt. A garabonciást pedig nem látták soha többé.”