Kaposszekcső magyarságának kisebbik része magában a faluban élt, nagyobb része pedig a községi szőlőhegyen. A két helyről a magyar tagozatú iskolának 54 növendéke volt 1944-ben. A falubeli magyar családok csaknem mind egykések, míg a szőlőbelieknél még a 9 gyermek sem volt ritkaság. Az előbbiek jómódúak, az utóbbiak szegényebbek. Erős volt az akarat, hogy a szőlőhegyi magyar gyerekek számára külön iskola épüljön. Az volt a terv, hogy az úgynevezett Dőry-féle épületet erre a célra megvásárolják. Sajnos, ez a terv nem sikerült.
/Ujnemzedék 1942/
"Miért nem kap iskolát 100 kis magyar?
— Levelesládánkból —
Igen Tisztelt Szerkesztő Úr!
Tolna és Baranya vármegyék határán, Ujdombóvártól alig 5 km távolságra fekszik Kaposszekcső község. Már 1775-ben mint önálló község szerepelt a Dunántúlon. A színmagyar települők később szétszóródtak, de legfőképpen az innen hét kilométer távolságra húzódó „Szőlőhegyen“ kerestek új életlehetőséget. Jelenleg Szőllöhegynek kereken 500 lelket számláló színmagyar, római katolikus lakosa van. A tanköteles gyermekek száma szintén kerekszámban 100. Ez a tekintélyes számú gyermekhad a legkeservesebb körülmények között, télben, fagyban, csontrepesztő hidegben, szélben és zivatarban naponta 12—14 kilométert gyalogol, hogy eljuthasson a községi iskolába. Ezek a kis magyarok valóságos hősei a kultúrának és tudománynak, mert minden iskolában eltöltött óráért ugyanannyit gyalogolnak és fáradnak. Es mindez a sok Szenvedés miért? Hiszen a megoldás kéznél van!... Itt a Szőllőhegy kellős közepében ideális, iskolaépületnek és tanítólakásnak minden vonatkozásban megfelelő épület áll, amelynek átengedését már ismételten felajánlották az illetékeseknek.
Érthetetlen, miként történhetett, hogy az ügy mind a mai napig megoldatlan problémája maradt ennek a községnek, valamint az ugyanilyen távolságra fekvő Dombóvár, Kapospula és Jágónak községeknek, amelyeknek ugyancsak területükhöz tartozik a Szőllőhegynek egy-egy része. Értesülésünk szerint, a Körzeti Állami, Iskolafelügyelőség már a kora tavasszal, márciusban elrendelte, a Szőllőhegyen egy kéttanerős iskolának ideiglenes megnyitását, de ez mind a mai napig nem nyílhatott meg. Hogy miért nem, erre várunk választ, mert nem hisszük, hogy akadjon valaki, aki át ne érezné száz kis didergő gyermek szenvedéseit, akik nyűtt kis cipőikkel, vékony ruhácskákban róják a sáros, jeges és havas utakat, hogy kötelességüknek eleget tegyenek. Ezúton fordulunk az illetékesekhez, hogy a hosszú idő óta vajúdó kérdésre a megfelelő rendelkezést kiadja. Kiváló tisztelettel: Aláírás."
A hegyből a környező falvakba (Kercseliget, Kapospula, Kaposszekcső) és Dombóvárra jártak iskolába a gyerekek, attól függően melyik település volt a lakóházukhoz közelebb.
Fotó: Kreszl Sándor
Sanyi bácsi a Kaposszekcsőhoz közeli oldalán élt családjával Szőlőhegynek. A harminc gyerekből öt szőlőhegyi volt: Kiss Rózsa, Szilasi János, Kreszl Sándor, Seres József (Balassa), Kovács Tibor.
A szőlőhegyi gyerekeknek a kápolna melletti a Romik házat alakítottak át először iskolának. (1945 körül)
A mai bekötő út mellett már csak sejthető, az egykori "szenes út" /A Szent János szobrától a szőlőhegyig/ melyet egykor Dőri József Homok- és Nyerges-puszta egykori bérlőjeként csináltatott. Ezt sokáig karbantartotta a lakosság, hogy a tanító néni biciklivel a városból be tudjon járni biztonsággal az iskolába, a Szent Annához.
Magyari Sándorné Cseke Ilonát a vallás- és közoktatásügyi miniszter kaposszekcső-szőlőhegyi állami általános iskolai tanítóvá 1949-ben nevezte ki.
„Olyan szép gyerekkorunk volt, pedig anyám korán beadott iskolába (még nem voltam 6 éves). Rossz lány voltam anyám szerint, mert állandóan a Cziráki Mari nénémnél voltam a szomszédba. Na elég az hozzá, hogy télen tele lett a csizmám, de még a bugyim is hóval, a csuma szatyrom elázott, mire felértem a dombra. Az iskolában tuskón ültünk, mert nem volt berendezés.”
Az egykori iskola állapota 2011-ben
Később az iskola átköltözött a Puchinder kocsmából kialakított iskolába. Ott már padok is voltak. Magyariné Ica néni tanított ott is.
„A tanító néni csinált minden nap a kályhatetején tejporból, mézzel egy bögre italt nekünk és csukamájolajat és jódot is kaptunk (ez az 1950-es években volt). Az iskolából a réten át és onnan még 5 km-re a Dáróba ½ 4-4 óra tájban értem haza. Örültem, ha ettem, a petróleum lámpánál már nem volt erőm tanulni. ” (Kiss Marika)
Az igazi iskola amit a Községi Tanács épített, 1956-57-ben készült el, a mai Gárdonyi utcában, ami akkor még kukoricaföld volt. A lakosság társadalmi munkával segített. A férfiak az építkezésben vettek részt, az asszonyok az a felajánlásokból ebédet készítettek a munkásoknak.
A fotón Dombóvári Istvánné és Kapinya Jószsefné látható /Kapinya Mária albumából/
Magyari Sándorné Cseke Ilona mellé Weisz István mint fiatal tanító 1958. augusztus 25-én érkezett az iskolába.
„A Pécsi Tanítóképző Gyakorlótanító képzőjébe jártam. Érettségi után egy év gyakorlat, majd egy év képesítés után 20 évesen már kikerültünk az oktatásba. Korábban Nagyhajmáson tanítottam pár évet, majd mint legényembert, akit könnyen lehet mozgósítani népgazdasági érdekből Szénás pusztára (Gödre, Baranyajenő között) helyeztek. Családot alapítottam, gyerek is született. A körülmények miatt tüdőgyulladást kapott, úgyhogy megpróbáltam jobb feltételeket biztosítani a családnak. Így kerültünk ide, az új iskola szolgálati lakásába. Az épületben egy nagy tanterem volt, folyosóval, irodával, szolgálati lakással, gazdasági épülettel. Körbe mindenhol kukorica, sehol egy szomszéd."
Összetartó volt a lakosság, annak ellenére, hogy szét voltak szórva a hegyen. Házhelyeket vásároltak és építkezni kezdtek. A beköltözők a hegyből költöztek az új utcába. Iparkodtak, villamosítást kezdeményeztek, társadalmi munkával kialakították az oszlopnak a helyet, betonaljakat szállítottak az állomásról szekerekkel. (Nem volt még telefon sem a környéken, ha megérkezett a szállítmány betonalj, a vasutasok jelezték a Tejüzemben dolgozó szőlőhegyieknek. Aki a váltott műszakból először ment haza, vitte a hírt. Azonnal fuvart szerveztek a férfiak, aki hadra fogható volt befogott és mentek lelkesen. Jobb életet akartak.) A leköltözők gyerekei felnőttek és sokan beköltöztek a városba. Elfogytak a kisgyerekek. Megszűnt a felső tagozat, Ica néni bekerült a városba a Zrínyi Iskolába. Elérkezett az idő amikor az alsó tagozatra már csak egy beiratkozó volt. Az iskola megszűnt működni, óvoda lett a falak között 1980-ban.