Dombóvár déli határánál a Pécs felé vezető úttól jobbra 50 méterre található a várból megmaradt két faldarab. Régészeti feltárás eddig nem történt. Ami megváltoztatta az eddigi elképzelést a vár koráról és formájáról a csatornaberuházásnak és egy "illegális" gyümölcsfatelepítésnek köszönhető.

2012-ben a vízművek csatorna átereszt telepített a vár mellett, ekkor kerültek elő a várhoz vezető cölöphíd nyomai és cölöprészletei. Innentől a régészeti felügyeletet Dr. Szabó Géza látta el. 

Cölöp a XV. századból

A vár tövében álló tanya új tulajdonosa, a bozótos, ápolatlan kiemelkedésre gyümölcsfákat telepített, hogy széppé és egyben hasznossá varázsolja környezetét. Erre a következő jogszabály vonatkozott 2012-ben Magyarországon: 

"A  Régészeti lelőhelyek és régészeti érdekű területek esetében a mezőgazdasági művelés kivételével minden földmunkával járó, 30 cm mélységet meghaladó földmunkával járó tevékenység (pl. építkezés, stb.) engedélyezésébe be kell vonni a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal illetékes Irodáját. Ezen kötelezettség minden esetben a tulajdonost illetve az építtetőt terheli."


A régészek számára így újabb lehetőség adódott egy kisebb kutatása, a gyümölcsfák helye kutató gödörré minősült és sorra kerültek elő a falmaradványok mellett kályhacsempe darabok, gyűrűk, ágyugolyók, pénzdarabok. A legkorábbi pénzérme a bizáncban nevelkedett  III. Béla  (1148-1196) korabeli.



Nagy meglepetésre előkerült egy ágyúcső darab, 1521-es évszám töredékkel. A vizsgálatok során kiderült, hogy Magyarországon nincs párja a kiváló minőségű ón-bronz ötvözetnek, mely szilárdsága ellenére rendkívül rugalmas. A középkori öntőmester európai szinvonalú munkáját, valamint a megbízó (vár tulajdonos ) széleskörű műveltségét és anyagi erősségét hirdeti.

Az ezután történet kutatások nyomán bizonyítást nyert, hogy már az Árpádkorban is állt a vízből kiemekedő dombon erős négy emeletes vártorony. A Kapos határ folyóként funkcionált évszázadokon keresztül. A pár napos vizsgálódás és a források összevetése a várról az eddigi elképzeléseket felülírta. Matthias Greischer rézmetszete a leghitelesebb ábrázolás, a vár bejárata a mai város felé nézett.

  

A Kapos vízállása a középkorban jóval magasabb volt, ebből emelkedett ki a reprezentatív reneszánsz vizivár. Dr. Szabó Géza előadásában a loir völgyi  kastélyokhoz hasonlította. Tervek szerint hamarosan talajradaros vizsgálattal pontosítják a várfalak vonalát és megkezdik régészeti   feltárását.
 


Kutatók a vár tövében. Balról a 4. Dr. Szabó Géza régész, jobb szélen Csányi Viktor "középkoros" régész

 

Levéltári említése 1313-ból származik, ekkor a Kőszegi család tulajdonában volt.

A Kőszegi család rendszeresen szembefordult az uralkodóval, de Károly Róbert végleg megtörte hatalmukat és váraik királyi tulajdonba kerültek. 1326-ban Károly Róbert a Csák nembéli Péternek és Istvánnak adta Nyék várával együtt (csereként a Bakonyban és a Vértesben elterülő, nagy kiterjedésű birtokaikért, benne Bátorkő, Csesznek, Csőkakő és Gesztes váraiért, Tataért és Csákvárért.)

Ezzel az egyenlőtlen cserével Károly Róbert a Csákok hatalmát is megtörte. A Csák nembéli Péter utódai felvették a Dombói, Dombai nevet.

A Dombai család a megyei nemesség jobb módú rétegéhez tartozott, a XV. században egyes tagjai már előkelőbb helyet foglaltak el az országos politikában. 1441-ben Dombai Frank egyike azoknak, akik felhatalmazták Rozgonyi Simon püspököt és Újlaki Miklóst, hogy Krakkóba menjenek a királlyá választott Jagelló Ulászlóért.

Fiai, Pál és László 1447-ben annak az oklevélnek voltak az aláírói, amellyel Hédervári Imre átadta Buda várát Hunyadi Jánosnak. Dombai Pál 1445-ben a Bécsben Frigyes császárral tárgyaló küldöttség tagja volt, 1449-ben Tolna megye alispánja,


1460 után pedig Mátyás király bizalmából főispánja, 1464-ben országos főméltóságként királyi lovászmester. Testvére Dombai László, királyi kamarás. Dombai Pál fia Pál királyi tanácsos és táblai ülnök a XVI. század elején II. Ulászló udvartartásában. Dombai László fia Miklós országyűlési követ. Az ifjabb Dombai Pál fia, János 1526 után Tolna megye főispánja és a dunántúli politikai élet egyik vezetője. Dombó és Nyék várát másodunokatestvérével, Dombai Miklós fia Farkassal közösen birtokolta.

 

Forrás:http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php

Az 1520-as években a két Dombai, Farkas és János Dombó és Nyék várában egyaránt építkezett. A XIII. századi szabálytalan alaprajzú várat ekkor építették szabályos négyszög alaprajzúvá, melynek nyugati oldalának közepén nagyméretű lakótorony emelkedett, a várban pedig - egymással szemben, az északi és déli oldalon - alápincézett, emeletes lakóépületek álltak.

A vár reneszánsz átalakítása a  püspöki székhelyről, Pécsről érkezett kőfaragók munkája volt. Harminc ajtót és ajtóablakot, valamint 62 cifrán faragott ablakotkőből faragott lépcsőt említtettek egy későbbi állapot jelentésben.

Flash Animation

Illusztrációnak ide illik Werbőczy döbröközi vára, kisfilmjét Farkas Eszter készítette el vártörténeti kutatók szakvéleményére támaszkodva,  azt ábrázolja, hogy milyen lehetett valaha ez a vár. Jó lenne a Gólya várnak is hasonló emlék.

A várat a XIV-XVII. században patkó alakban település övezte, amelyről egyes kutatók azt feltételezik, hogy Dombóvár település őse, a középkori Dombó, ahol templom is állt. a váron kívüli települést palánk vette körül, a lakosság iparral és földműveléssel foglalkozott, földjeik a Szőlőhegyen voltak. A forrás tiszta vizét ólomcsöveken szintén a hegyről vezették a várba.

Dombai János 1535 -ben látta vendégül a sebeseült Tinódi Lantos Sebestyént, aki itt írta első fennmaradt művét a Jázon és Médeia című mitológiai tárgyú művét. A versfőkből deríthetjük ki a szerzőt és az írás helyét: "Tinódi Sebestyén deák készítette, midőn bal kezét Dombóváron nehéz seb gyötörte."

1536-ban Dombai János halála után kiskorú Anna leánya örökölte a birtokot, aki nagyapja Werbőczy István gyámsága alá került. Werbőczy ennek ürügyén vette kezébe a családi várakat és uradalmakat. 1538-ban Török Bálint birtokába került. Török fogságba esése után 1541 után Werbőczy fia Imre, aki jelentős szerepet játszott a törökellenes harcokban, foglalta el. Székesfehérvár 1543-ban történt elestét követően Tolna megye valamennyi vára török kézre került.

 

1544-ben már török kézen volt és csak 1686-ban szabadult fel. A vár viszonylag épségben vészelte át a hódoltság idejét. A hódoltság hosszú idejéről az egyik legjobb szépirodalmi mű: Herczeg Ferenc: A fogyó hold című munkája. Kiderül, hogyan lehetett túlélni és megmaradni ebben a  közel 150 évben. Egy rövid részlet, melyből kiderül milyen viszonyokat talált a szultán követe ellenőrző látogatásakor a területünket is felügyelő koppányi várban Lippay bégnél:

" Reggelre megjött a janicsár.

Olyan félelmetes, vad külsejű vitéz volt, hogy Igric hodsa csacsija, amely a várárokban legelészett, megbokrosodott tőle és ijedtében körülröfölte az egész várat.

Vagy harmadfél singes óriás volt, a többi ember a válláig sem ért. Hatalmas bajusza volt, mintha hollót nyelt volna és az orralikán át lógatná ki a fekete két szárnyát. A tekintete kegyetlen volt, mint az oroszláné és senki sem mert vele farkasszemet nézni.

A bég és a földesurak hajlongva fogadták a főkapu alatt. Rosszul tették és a főaga indulatosan föl is kapta a fejét.

- Ki mondta nektek, hogy én ma ideérkezem?

- Egy jámbor hodsa hozta a kedves hírt, - hebegte a kövér bég.

- Ez az ország teli van kémekkel!

A janicsár oroszlánszeme körbe cikázott, aztán megakadt Igric hodsán, aki mosolyogva és kissé sápadtan bókolt feléje.

- Te voltál? Ötven botot a talpadra, - ez a kéretlen fullajtár fizetsége!

Egy cigányképű vénasszony röpdösött körülöttük, egész falka maszatos gyerekkel - a hodsa édesanyja és kis testvérei - a csatlósok elzavarták a sivalkodó hadat és kiadták a hodsának, ami neki kijárt.

A főaga először is a mecsetbe vonult, ott arcraborult és olyan buzgón tisztelte az Istent, hogy szinte már sok is volt egy janicsártól.

- Ez nagyvezér akar lenni! - gondolta magában Lippay bég.

Azután sorra járták a bástyákat, a szuszékokat és hombárokat, a janicsár mindenütt elől, mennydörögve és tüzet hányva.

Még a bástyatömlöcbe is le kellett szállaniok, hátha ott is akadna valami megtorolni való visszaélés. A tömlöcben néhány magyar rab ásítozott, némelyik friss sebkötést viselt.

- Honnan kerültek a hitetlen kutyák? - kérdezte a janicsár. - Hiszen nálatok most béke van?

- Nálunk soha sincs béke. A háborús és a békés állapot közt csak annyi a különbség, hogy háborúban ágyuval törik a palánkot, békében pedig hágólétrával másszák meg. Arra igen ügyelnek, hogy ágyut ne süssenek el béke idejében, de a kardjukat meg a kopjájukat ugyan soha sem pihentetik.

- Vonasd karóba az ebeket, akkor majd elmegyen kedvük a hitszegéstől!

A bég úr a szakállát simogatta.

- Bajos volna, odaát is vannak feles számmal török rabok és az embernyúzáshoz a magyarok is jól értenek.

A kövér bég most már sejtette, hogy ki fia a vendége. Ez még afféle skipetár vad tulok, akinek piros posztó minden keresztény. Azt hiszi, megbocsáthatatlan hanyagság tőle, ha egy nap nem kólint fejbe egy-két ebhitűt.

Koppány vára persze nem volt kőház, hanem csak magyar módon tapasztott sövényvár, két sor tölgyfapalánk, közbül vert vályogfal.

- Egy rendes kőbástyát nem láttam még ezen a vidéken - mordult föl a janicsár.

- A palánk olcsóbb - magyarázta Lippay bég. - Annyiba kerül csak, mint a fa ára; ráhajtjuk a jobbágyságot és az megépíti. Míg dolgoznak, naponta két tál étel és egy pint bor jár minden embernek...

A pint bornál vészesen megvillant az aga oroszlánszeme, - a bég tehát sietve hozzátette:

- Próbáltuk már bor nélkül is, de akkor rosszul sikerült a vár. A vályogvetők tudnak valami titkos huncutságot, attól első télen szétfagy a fal.

A janicsár a kardja tokjával megdöfött egy óriás gerendát és ekkor - óh, csodák csodája! - a rézhüvely félarasznyira beleszaladt a tölgyfába.

- Hiszen ez elrothadt! - kiáltotta diadalmas haraggal.

- Az egész vár igen rothadt már, - hagyta rá nyugodtan Lippay bég, - nem csuda, negyven évvel ezelőtt épült.

- Akkor ez már nem is erősség!

- Erősség, mert az ágyúzást jobban állja, mint a hatalmas császár akármelyik sziklavára. A vályogfal úgy bekapja a golyóbist, mint a kutya a legyet. Mi nem is félünk ostromló hadseregektől, csak az éjjeli gyújtogatóktól. Mert ha valami kóborló zsivány tüzet vet a sövénybe, akkor benn égünk, mint az egerek a szalmaasztagban. Azért nyári szárazság idején, ha szeles éjszaka van, a legénység reggelig künn hasal a palánk tetején, vizesrocskával és fecskendővel a keze ügyében. Ha beáll az őszi esőzés, akkor már könnyebb a katonai szolgálat.

- És mért nem cserélteted ki legalább a rohadt gerendákat? - kérdezte szigorúan a főaga.

- Nincs hozzávaló tölgyfám. Kértem már Tótországból, de máig se küldték még. Most alkudozásban vagyok a veszprémi (a bég így mondta: böszpörémi) magyarokkal, nemsokára talán vágathatok a Bakonyban.

- Mi az? A magyarok fát adnak neked a várépítéshez? - hitetlenkedett a janicsár úr.

- Pénzért hogyne adnának? - válaszolt a bég, aki ezt igen rendjében való dolognak találta.

Ebéd után kimentek a Balatonra, a janicsár látni akarta az őrházakat. Nádasok közt lovagoltak, fullasztó melegben, millió vérszomjas szunyoggal viaskodva. Végül valami fura alkotmányhoz értek: magas falábakon álló duc volt.

- Ez egy góré - magyarázta Lippay bég.

A janicsár fölmászott, de a négy ember helyett, akinek ott őrködnie kellett volna, csak kettőt talált, az is asszonyember volt. Az egyik a gyerekét szoptatta, a másik font.

- Ti mit csináltok itt? - rivallt rájuk az aga.

- Őrségen vagyunk, kérem szépen.

- A férjeiket helyettesítik - magyarázta a bég.

A férjek halászni voltak. Összeálltak a tihanyi magyarokkal és közös erővel elrekeszelték a boglári berket. A góréból lehet is őket látni, libasorban apró meztelen emberek gázolnak a vízben, az innensők a miéink, azok túl meg a magyarok.

A janicsár abban reménykedett, hogy most hazugságon érte a kövér béget.

- Te azt mondtad nekem, hogy itt nem tartják a békét. Pedig azok ott ugyancsak békésen vannak együtt.

Lippay ő nagysága azonban megmagyarázta a dolgot.

- A mezei munka - mezei munkának nevezik itt a verekedést - csak tavasszal és ősszel folyik. Nyáron nem lehet, mert akkor az emberek aratni mennek és az nekik mindennél fontosabb. De a sok szunyog és légy miatt sem lehet.

A góréban egy kis tarack pompázott.

- Meg kell adni a lármajelt, - parancsolta a janicsár, - látni akarom, meddig tart, míg a halászó gazemberek hazacihelődnek!

A tarackot azonban nem lehetett elsütni, egy vidám madárcsalád fészkelt a torkában.

Ezzel aztán végleg kitört a járomszeg!

- A te törökjeid nem muszlimok, a te katonáid nem férfiak, a te várad vályogól, te magad pedig nem vagy bég! - mordult föl a főaga.

- Hogy mi vagyok én és mik az én jámbor embereim, azt csak a nagy Isten tudja! - sóhajtott fel megadással Lippay bég.

De most már sejtette, az ő szép uraságának befellegzett."
Mathias Greischer rézmetszete (1686)  Herceg Esterházy Pál nádor megbízásábol felmérte és ábrázolta a birtok várait.


1691-ben herceg Esterházy Pál nádor megvásárolta a várat és a birtokot. Kezdetben őrséget tartott a várban, de a török fenyegetettség megszűnésével a vár elvesztette jelentőségét. A vár nem érdekelte az Esterházyakat, nem laktak benne, hagyták pusztulni. 1699-ben a feleslegessé vált várakról rendelkező Habsburg döntés elrendelte a vár lerombolását, amit 1702-ben végre is hajtottak. Lerombolása után köveit az Esterházy magtár felépítéséhez, a Kapos töltéséhez és egyéb építéshez használták fel.

Ajánlott irodalom Dr. Szőke Sándor: Dombóvár

A területen 2014 óta nyaranta folynak a feltárási munkák, melynek tudományos összefoglalója 2018. szeptember 25-én volt a Magyar Tudományos Akadémia Humán Tudományok Kutatóházában. Vezető régész Berta Adrián. Geofizikai kutatás, lézerszkenneres felmérés /Kosári Aurél, Sipos Máté/, tégla- és falmaradványok  vizsgálata /Eszes Adrienn/, /az előkerült kályhacsempék kormeghatározása /+Boldizsár Péter/, fémleletek vizsgálata /Magyar Csaba/, késő középkori és kora újkori üvegleletek vizsgálata /Sztankovánszki Tibor, Osváth Zsófia, Fórizs István, Szabó Máté, Bajnóczi Bernadett/, török kori kerámiák vizsgálata /Varga B. Zsuzsanna/.