A vár környékét 1683-ban a menekülő Ali Musztafa csapatai felperzselték. A vár felrobbantása után megszűnt a középkori településszerkezet. A Kakasdombon alakult ki az új településmag. A Dombóvár környékén gazdátlanná vált óriási területeket herceg Esterházy Pál nádor vásárolta meg, birtokközponttá tette.
A jobbágyok engedélyt kaptak, hogy a Nyergesben kiirtsák a bozótot és oda szőlőt telepítsenek, 1725-től pedig Szent Mihály naptól (szept.29.) Szent György napig (ápr.24.) kocsmát tarthattak, ahol saját borukat árulhatták. Ezt a későbbi időkben az uraság semmisnek vette, illetve egyes túlbuzgó tisztek a bormérést is megszűntették. 1767-ben az itt született és megöregedett emberek váltig állították, hogy a dombóváriaknak mindig a Nyergesben volt szőlőjük és borkimérésük. A vármegyéhez fordultak panaszukkal, végül sikerült kikeresni az irattárból az 1725-ös szerződést és azt átírva újra megerősítették.
1827-ben ismét bajba kerültek a szőlősgazdák, ugyanis Tolna vármegyében diktálták be és fizettek adót szőlejük után, azonban Baranya megyéből is felszólítást kaptak, hogy az adót oda kell befizetni, különben pincéiket feltörik, borukat lefoglalják.
1831-ben pedig súlyos kolerajárvány indult, Tolnában elsősorban a Duna melletti nagyobb településeken terjedt gyors ütemben. A Vármegyék megpróbálták rendeletekkel a dühöngő járványt megfékezni. A megyehatárokat szigorúan lezárták, Dombóváron ez az intézkedés gazdasági érdekekbe ütközött. A szegény jobbágy csak pusztuló termésére gondolt a Nyergesben és mert nem mehetett át a hídon, (ami egyben megyehatár is volt), átment a híd mellett. Aggasztó hírek jöttek arról, hogy a szekcsőiek feltörték a dombóváriak présházait, azt a dombóvárit pedig, aki az almájára vigyázott, csúnyán bántalmazták.
/Dr. Szőke Sándor: Dombóvár c. monográfiája nyomán/