"…Híven valljuk itt hitünket,

Erősítjük reményünket,

És bennünk a szeretet.

Átölel mindeneket.

Legyőzve a sok hívságot,

Ma kell tennünk tanúságot,

A hitvalló családért,

Hívő magyar hazánkért.

Mint ősök századok előtt.

Itt merítünk mi is erőt,

Hol Szent Anna szent kutad,

Kápolnája enyhet ad…”

Régi búcsújáró szent forrásunk és a felette álló kis kápolna.  A hagyomány szerint a helybéli csősz Szent Annát látta lányával a kis Szűz Máriával, amint mosdatta a vízben. A hír hamar elterjedt a környéken, kedvelt búcsújáró hely lett. Épült egy kis kápolna (a pontos dátumról nem tudok) ami hamarosan kicsinek bizonyult, ezért 1870-ben építettek egy nagyobbat, attól kezdve már mise is volt a búcsú ünnepén. Ez időben a Dombóvári Plébániához tartozott, 1912-ben bővítették, tornyot is építettek, és a fa haranglábról a toronyba került a kis harang. 1920-ban Szőlőhegyet a Vásárosdombói Plébániához csatolták, mert közigazgatásilag akkor Kaposszekcső része volt.  Kaposszekcső 1948-ban vált önálló plébániává. Amikor Dombóvár városi rangot kapott (1970), Kaposszekcső - Szőlőhegyet közigazgatásilag ide csatolták, immár Dombóvár - Szőlőhegy néven. Egy ideig még a Kaposszekcsői Plébániához tartozott, de 1992. Karácsonyán meghalt Pirgi Tivadar plébános, és utána a Szőlőhegy városrészt a Dombóvári Plébániához csatolták. 

Kis tornyában harang, a bejárati ajtó keletre, a szentély nyugatra néz. A kápolna előtt kőkereszt feszülettel, szoborfülkében Szent Anna a kis Máriával. A kis domb tövében az Anna forrás, szépen kiépített, ápolt környezetben.

A Szent Anna-Napi (július 26-a) búcsúba a II. világháborúig zászlós processióval érkezett a vidék hívő népe. A falvak lakói csatlakoztak az uradalmi major népéhez a szent buzgólkodásban. Az esztendő delén, a paraszti munkák kellős közepén adott legelők és szántók közé épült kicsi kápolna lelki menedéket, miként a mocsár a vészben bujdokló ősöknek egykor. A szent mise után, összegyűltek, táncoltak énekeltek az Anna napi bálban.

A kápolna és környezete rendezett és ápolt. Akik vállalták ezt a nemes feladatot: Spengler Ferenc és családja, Esküdt Béláné Gabi, Esküdt Norbert, Weisz István és felesége Ilonka, Varga Stadler Gábor és családja, Kelemen Béla és családja, Takács Imre és családja. Köszönet érte!

Fotó: Ozorai Gábor

Szent Anna a gyermektelen asszonyok gyámolítója, a hozzá szóló imádságot (1840-ből) Horváth Vilmosnak köszönöm.

 

Ministrálás 1950

Első áldozók 1950, A képen Gyuk István római katolikus tisztelendő

Szőlőhegyiek a képen: Szemicsek Anna, Süli Jolán, Kiss Rósa, Kreszl Sándor, Szerpák Ferenc

 

Pirgi Tivadar plébános elsőáldozókkal

 

Szent Anna napi búcsú 2007

2007 Szent Anna napi búcsú

Fotó: Kreszl Sándor

 

Szent Anna napi búcsú 2009

Fotó: Máté László

 

A Szent Anna búcsui szentmise Kutas Attila dombóvári Plébános és Kiss Márton erdélyi vendégplébános koncelebrálásával. 2013. július 28-án, vasárnap.

 



  

A kápolna kijárata

 

 







Fotók: Kreszl Sándor

 

A kápolna legendáját Szepessy Lászó dombóvári költő örökítette meg egyik versében:

Szent Anna kápolnája

Kicsi domb lábánál, kies völgy ölében

Csillogott egy kristálytiszta kis kút szépen.

Gyémántos vizének megreszkető habja

Az égnek kék arcát mosta, mosogatta.



Szomját oltogatni idejárt a pásztor,

Itt állt meg a fáradt, elcsigázott vándor,

Tapsifüles nyulat, tarka gyíkot szomja

Tüzes nyárderékon mind, mind idehozza.



Cirkálgat a pásztor a zöld szőlők között,

Letekint a völgybe…. Szeme megütközött,

Gyönyörű bús asszony ül a kútnál s abba

Kicsike kis lányát mossa, mosogatja.



Nem fiatal asszony! De fényes arcára

Rá van írva mégis egy mennyország bája!

Haja már ezüstös, barázdás homloka,

De orcája mintha napsugárból volna!



Hirtelen durranás… A pásztor megrebben,

Elszólítja dolga… El is inal sebten.

De ez a kép folyvást fejébe motoszkál,

Mit a völgybe látott annál a kis kútnál!



A hegyről a völgybe mereng újra máskor,

S azt a kettőt megint ott látja a pásztor.

De ekkor egy gyerek fut érte loholva,

Siessen, valaki szőlőjüket lopja.



… Harmadszor is ott ül a szőlők közt újra,

S szemével a völgyet véges-végigfutja.

De azt a bús asszonyt s lányát most nem látja,

Unaloműzőnek kezd olvasójába…



S egyszerre, mintha csak földből termett volna,

Megjelent a kútnak halovány asszonya,

És a messze, messze elcsillanó habba

Kisded lányát újra mossa, mosogatja.



Lesiet a pásztor… S a zengő kút mellett

Kétcsövű puskája döfödi a földet,

Bár puska volt nála, nem mert közel menni,

Volt valami félős, valami mennyei…



Leveszi süvegjét, haját elsimítja,

Köszön… s a bús asszonyt illőn megszólítja:

„Lelkem, a kislányát minek mosogatja,

Tiszta hiszen, mintha liliomszál volna?”



„Lányom hótestén a szennyet csak én látom,

Mit a bűn ken rá e hitetlen világon!

Mert e lány: Mária! Magam meg az anyja,

Betlehem ringatott,… Boldog nevem: Anna!”



Bár a tolvajvilág a pásztort megedzte,

Nyárfalevélként most reszketett a teste,

Leborult a földre, arcát fűbe szegte:

„Nem vagyok én méltó nézni ily szentekre!”



„Ha nem volnál méltó, nem is látnál engem,

De nagy jámborságod miatt megjelentem!

Ne félj hát, ne félj hát, de hallgass a szómra,

És légy parancsomnak kész, hű szolgálója!”



„E kerek világnak ahány olvasója,

S minden olvasónak ahány szeme volna,

S minden szemre egy új olvasót szab szavad:

Elimádkozom én, mert megláthattalak!”



„Én ilyen nagy adót nem kívánok tőled,

Életed te úgyis imával töltötted!

Közadakozásból erre a kis dombra

Épüljön egy fehér kis Anna-kápolna!



S ha nyáron fölragyog az én nevemnapja,

Jöjjön el e vidék apraja meg nagyja.

És az ima, ének buzogó patakja

Máriára kent bűnt mossa, mosogassa!”



És mire a pásztor újonnan fölnézett,

Nem látta a kútnál azt az égi képet.

Csak valami édes, drága illat lengett,

Mely beillatozta a völgyet, a berket.



Áll már a kápolna… Zeng a harang benne,

Mintha turbékoló, fehér galamb lenne!

És a hattyúszínű, karcsú, sugár tornya,

Mintha égmutató, óriás ujj volna!



Amint nyáron fölsüt a szent Anna napja,

Jön a jámbor vidék apraja meg nagyja.

S e szép búcsújára közel Dombóvárnak

Falvak, puszták zászlós körmenettel járnak.



És az ima, ének áradó patakja,

Titkos, mély sóhajok csodás szent harmatja,

Fehérruhás lányok liliomos ajka

Máriára kent bűnt mossa, mosogatja….

 

Csonka János festménye, mely a szőlőhegyi búcsút örökíti meg.

/sites/default/files/feltoltott_kepek/portre/eva/szanna.jpg

 

Fotó: Szűcs Róbert