László Márta versei:
Apám
Ült a kertben, kezét ölébe ejtve,
csüggedten, reménytelenül,
öregen, mint az öreg este,
mi csendes puhán körülölelve
lelkére ránehezült.
Az évek terhe görbítette válla
esendőn előrehullt,
s a zokogás hangtalanul rázta,
míg a feledés mélységes tavába
alámerült a múlt.
Elszállt az élet és minden hiába,
mi végre a sok küzdelem?
Dolgozni untig s napra napot várva,
hogy egyszer talán majd jobb legyen.
Egyszer talán jobb legyen az élet,
nem várt fényes csodára sem,
csak ne máról-holnapra éljen,
s kenyeret, tüzelőt vegyen.
Tavaszra vágyott, víg napsütésre,
áldott fényre, mi felhevít,
hogy átmelegedjék fáradt teste,
s feledje lelke kínjait.
A sivár kórházi ágyon fekve,
már tudta, hogy hiába várt,
elvitte az a márciusi este,
s a jeges szél halotti leple
ezüsttel vonta be a határt.
Vízibál
Éjjel, ha csendes a tó,
tündérek sóhaja száll.
Rezzen a bokor a sás,
szökken a békakirály.
Szúnyogok raja zenél,
zümmögő harsona szó,
ködfátyol keringve száll,
bált ad a vízi manó.
Nádszövőszéken a pók
szőtte a báli ruhát,
anyaga hold sugara
ezüstös fényű brokát.
A neved
Almáskertek nyári illata,
Nemes szőlőfürtök közt szellő suhan,
Derűs az ég, minden csupa zene,
Rám mosolyog a nap, s
Áldott heve
Súlyos takaróként rám zuhan.
Ezt idézi mindig neved és boldog vagyok, mert vagy nekem.
Dédelgetem számban hangjait,
ízlelgetem, mint ódon kelyhek borát,
s túlcsordul bennem az érzelem,
bíbor nedűként, neved hallatán.
Kétségek közt
Zsákutca ez a kapcsolat,
olcsó románc, mi sehová sem vezet,
látod, ketten vagyunk nem lát senki sem
te mégis elengeded tétova kezem.
Zsarátnok izzik tán hamu alatt,
olykor lángol, de mégsem tüzes,
lelkem és testem szomjazik
téged ölelve megnyugvást keres.
Zárt ajtókba ütközöm szüntelen,
itt is ott is égbenyúló falak,
tévelygek nem vezet kiút,
a magány rosszabb, hogy megtaláltalak.
Feltámadás
Ki tud igazságot tenni itten,
hol elszabadult az ördög
s Isten nincsen,
mert kiűzték Őt a köztudatból,
az iskolákból és az otthonokból,
hol a szabadosság törve, zúzva tombol
s ím mi lett az ezeréves honból
mit ősök vére árán bírtunk idáig,
s most lassan eljutunk a Golgotáig.
Roskadozva visszük a keresztet,
közben szöges korbáccsal terelnek,
nyúznak
s a féleszűek újra visszahúznak.
Mi cipeljük ismét fel a hegyre,
úgy vágynánk már a keresztre,
mert szenvedésünknek akkor lenne vége,
halál után feltámadás jönne végre.
Ehelyett, csak mászunk, egyre mászunk
s közben vér nélküli csodára várunk,
hogy valaki tán majd megment minket
felvállalja ismét bűneinket,
meghal s feltámad helyettünk újra.
Gyáva nép, nem ez megváltásunk útja!
Vigyük, csak egészen fel a keresztet,
akkor is, ha lábunk, kezünk reszket,
ha hitvány vállunk súlya lehúzza
küzdjük magunkat fel vele a csúcsra,
de vigyázzunk, nem miénk a középső keresztfa!
Minket a jobb, vagy baloldali illet,
még nem késő, hogy bánjuk bűneinket,
még nincs késő az utolsó fohászhoz,
Uram, segíts a feltámadáshoz!
Lovak
Lovak sörénye repül,
úszik a szélben
csak paták dobogása hallik,
a szívem velük száll
árnyékban és fényben.
Karcsú, barna testükről patak fakad
hullik alá a szomjas földre,
egybe forrnék velük
száguldva mindörökre.
Hallom ahogy a hídon átrobognak
ütemes hangjuk kongó űrt hagyott,
nézek utánuk elhagyottan
s ismét, csak egyedül vagyok.
Búcsúzkodás
A hegy tetejéről nézem elfutó ifjúságom.
Néha-néha még vissza tekint reám,
Huncut mosolyával titkainkra emlékeztet.
Intünk egymásnak, mosolygunk.
Mindketten újra éljük a kedves,
És sokszor hasztalan kalandjainkat.
Még egyszer s utoljára egymásra tekintünk.
Tudjuk, ez a búcsú perce.
Megfordulunk, ő szalad vissza a múltba,
Az ifjúság tavaszába.....
Én pedig elindulok a lejtőn a szívemben békével,
Az őszi avarban hazafelé.
Magyarosi Zoltán Mihály versei
A keresztre várva
Az ítélet megszületett!
Bűnösök közé számláltattam!
És a "bűn zsoldja a halál"!
Lépdelek az ítélet-végrehajtáshoz.
Nehéz keresztet cipelek a vállamon.
Rá kapaszkodott minden egyes bűnöm,
Kicsik és nagyok mind- mind .
"melyek ezek: házasságtörés,
paráznaság , tisztátalanság, bujálkodás,
bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések , versengések,
gyűlölködések, harag, patvarkodások,
visszavonások, pártütések,
irigységek, gyilkosságok, részegségek,
dobzódások és ezekhez hasonlók :"
Mázsás teher kínoz!
Vonszolom magam a Golgotára.
Középen még üres a kereszt!
Jobbról és balról már foglalt.
Latrok közé feszítenek!
Az ítélet igazsága világos,
Mást nem érdemlek!
Lassan én következem.
Vánszorgok a vesztőhelyre.
De megállítanak, leveszik rólam
A terhet, már nem nyom?!
Furcsa......
Menj haza, megváltották a bűnöd!
Üvölt rám egy pribék.
És könnyezve nézek a Golgotára!
És középen a helyemen,
Töviskoronával és átszegezett
Karral és lábbal néz rám két szemével.
Az Ember, ki megváltotta a világot,
És az én bűneimet!
Megváltottalak!
Meghaltam a te bűneid miatt!
Többé ne vétkezz, mert drága árat
Fizettem érted!
Ezt szavak nélkül a szemeivel mondta.
És néztem mikor a dárda
A bordái között a testébe fúródott.
És bevégeztetett, szabad lettem!
Kérdezem a sokaságtól, hogy ki Ő?
Ki az én megmentőm?
A válasz mit kaptam,
Egy "ács" Názáretből!
Dombóvár, 2017.07.24.
Fohász az Úrhoz
Uram, hallom a te hangodat,
Fülemben cseng a hívó szavad
A lelkem már repülne Hozzád,
De ólom lábaim marasztalnak,
Egy hamis világ varázslatában,
Mily gyenge az erőm, a hitem!
A porszem hegyként áll mellette.
A bűnös testem elfordult Tőled
Másik hatalom rabszolgája lett!
De a lelkem Feléd szárnyal, Uram,
Hogy leoldd nehéz, hideg bilincsem!
Én a mélységből akarok felszállni,
Kitépetni a gyarlóság betonjából,
Kiszakadni a bűneim fogságából!
Jaj, a fullánk, a mérgezett fullánk,
A hamisság gyalázatos fullánkja,
A szívembe ne szakadjon bele!
De az én erőm hitetlen és gyenge!
A bűnök fullánkja a testemben maradt
„Mert a lélek kész, a test mégis erőtelen!”
Nélküled nem tudok győzni, Uram!!
Te légy az én erőm, a Megváltóm!
Égesd ki a szívből a bűnök fullánkját!
A Gyehenna tüzén hamuvá váljon, és
Porát fújja el harsonáid üdvözítő hangja!
Uram, a testem fogságából nézem
Elszállni az üdvösség fehér galambját…
Ha a magam gyenge erejében bízom,
Akkor tudom, hogy örökre elveszek!
De vágyódó lelkem Beléd kapaszkodik.
Tudom, hitben bízó cselekedeteket
Vársz tőlem, a gyáván megbúvótól!
Benned bízó hitet kérek, hogy győzzek,
Hogy le tudjam vetni a nehéz bilincset!
Hogy bátorságot nyerjek és erős hitet,
Hogy az igaz szeretet útját megleljem!
Hogy ne csak hallgassam a törvényed,
Hanem azt hittel mindig cselekedjem!
Nélküled nem megy, kérlek légy velem!
Mert hiába kész a lélek,
Nélküled a testem erőtelen!
Mert az élet halad tovább!?
Este még imádkoztam érted, majd elaludtam.
Hajnalban felébredtem, elvégeztem a dolgom,
Macskáim ételt követeltek, hát adtam nekik.
Az almukat tisztítottam, mert szükség volt rá.
Ismét lefeküdtem, mert az élet halad tovább!
Ébredés reggel, a szokásos tisztálkodás, öltözés,
Gyógyszer bevétele kávéval, egy cukor, tej.
Lépcsőn le, autó indít, jégkaparás.
Még nem tudtam, hogy a levegő mellett a szíved is jéggé vált.
És elindulok lassan, mert az élet halad tovább!
Megszólalt a mobil! A hír szörnyű..... elhunytál!
Döbbenet, fájdalom, torokszorítás.
Könnyek és könnyek… szívfacsarás.
Tétova tanácstalanság, most mit kell tenni, hogyan tovább?
Becsatolom az övet, indulni kell, mert az élet halad tovább!
Vezetek, a sírás nem apad, alig látok.
A párom fogja a kezem, hogy Ő itt van mellettem, erőt ad nekem.
Köd van, az út csúszik, a szívem meghasad.
Rád gondolok, a könny nem apad.
És csak égő szemmel vezetek, mert az élet halad tovább!
A megszokott dolgok, tankolok, ablakot mosok.
Minden mozdulat rutin, megszokott.
Fejemben ezer emlék és gondolat, s a szívem megszakad.
Volán mögé ülök, és a könny ismét előjön.
Indítom a motort, indulok, mert az élet halad tovább!
A pálya csendes, a forgalom gyér.
Haladok, lassan közeledik a cél.
Furcsa, én a dolgom végzem és Te már nem élsz!
A tested alszik, de a lelked bennem örökké él.
De figyelnem kell, vezetek, mert az élet halad tovább!
A nagyvárosba érek, megpihenek, szendvicset eszek.
Az önzés bennem mily érdekes! ? Te már nem élsz én meg étkezek.
Az utcán sok dolgukat végző idegen emberek.
Nézem őket, közben vezetem a gépemet, mert az élet halad tovább!
A sor lassul, majd megáll. Mint a szíved........
Furcsa érzés.......... ,Te már nem élsz bátyám......
Indul a sor lassan, araszol.
Kék lámpa villog, baleset, ki elszenvedte nékem ismeretlen.
A rendőr int, tovább! Mert az élet halad tovább!
Hová indultam reggel, hát elértem!
A dolgot, mit terveztem rutinnal végzem.
Köröttem emberek, tárgyak, szavak, hangok, nevetések.
Elvégeztük, amiért mentünk. Leülök, kávét szürcsölök.
Gyerünk tovább, új feladat vár, mert az élet halad tovább!
Nagy áruház, tömeg, családok, életek.
Nyüzsgés, tervezés, viták, ötletek.
A párommal sétálok, Ő és Te fogjátok a kezemet.
Nem akarom elhinni, hogy Te már nem létezel.
De igen! A szívemben bent maradsz, mert az élet halad tovább!
Leülök eszek, leves, húsgombóc mely meleg.
Mellé sütemény, finom édes, és a víz kellemesen hideg.
"Az ízeket nem érzem "mondtad nemrég!
Zavarban vagyok, én ételt fogyasztok, de Te már nem élsz!
Megtörlöm a szám, felállok, mert az élet halad tovább!
A kosárba teszem, amiért indultam reggel.
A sorba beállok, fizetek, a visszajárót elteszem.
Kocsiba ülök, és haza igyekszem
Nyugatnak tartok, a Nap megy le. Te ezt már nem láthatod.
Csak a könnyes szemüvegem, megyek, mert az élet halad tovább!
A házadhoz érve a kapudon átlépve,
A jól ismert úton lassan lépdelve,
Az ajtódon benyitok, csend van, hangod nem fogad.
A sírás fojtogat, majd hirtelen kifakad.
És Te már nem ölelsz, hogy vigasztalj, és az élet mégis tovább halad!?!?
Magyarosi Zoltán Mihály /2016.01.16./