Megkértem Rózsa nénit (1925) meséljen gyerekkoráról, ifjúságáról, hogy megértsem elhivatottságát a népi hímzések megőrzésében.
„ - Nosztány pusztaiak voltak az anyai nagyszüleim. A Vasútnál nagyapám el tudott helyezkedni fűtőnek, így költöztem velük Dombóvárra, az Árpád utca 60-ba. Apám asztalos volt, iparengedélyt Kocsolára tudott kapni, így anyámmal és testvéremmel odaköltöztek, én csak szünetben jártam haza. Így én inkább a nagymamám lánya voltam, nagyon szeretett is.
A Szent Orsolya Rendi Zárdába jártam elemibe, majd polgáriba. Abban az időben a hímzés rendes tanóra volt. Tulajdonképpen ott kezdtük a Kapos menti hímzést megtanulni, mert az apácák is azon voltak, hogy a tájnak a jellegzetes hímzését megtanítsák a gyerekekkel. Be is hoztam a múzeumba azokat a kis motívumokat, amiket gyakorlatként készítettem abban az időben.”
A Dombóvári Városi Könyvtárban megtalálhatók a Dombóvári Szent Orsolya-rendi Tanítóképző Intézet és Líceum évkönyvei. Az 1938/39-es számban Máter Horváth Ottilia gyűjteményi leírást adott közre, amely a "Dombóvár vidékének néphímzései" címet viseli.
Mivel 1938-ban már érezhető volt, hogy kiveszőben a népviselet, az elhivatott nővérek mentették amit lehetett. Így gyűjtöttek össze 43 eredeti darabot és 38 eredeti hímzés másolatot. A történelem viharai után a gyűjtemény 2007 nyarán tért vissza Dombóvárra, akkor adták át Rózsa néninek (aki Cser Marika nénivel sokat tett a nemes cél érdekében). Ma a gyűjtemény a Helytörténeti Gyüjteményben megtekinthető.
„ Később Pécsre jártam a Kereskedelmi Középiskolába, majd érettségi után a Takarékpénztárban helyezkedtem el. Bejártak a környék nagybirtokosai is, nagyon közvetlenek voltak. Farsangkor táncmulatságokat rendeztek a vezetőknek és alkalmazottaknak. Így ismerhettem az Ivanich és Mauchs családot is. Kolléganőm (Pető Márta) szüleinek présháza volt a Szőlőhegyen. Meghívtak szüretre, bálba.
Segítettünk, jól éreztük magunkat. Az Anna napi búcsúra felkerekedett a város, kigyalogoltunk a kápolnához. A szertartás után pedig táncmulatság volt a Garai kocsma udvarán, ott is megjelent az ifjúság vegyesen, pusztaiak, polgárok, nagybirtokosok. Innen ismertük egymást a későbbi újratalálkozáskor a szőlőhegyi asszonyokkal.”
Az államosítás nagy változásokat hozott a társadalom átalakult. Eltűntek a nagybirtokosok, magáncégek, üzemek tulajdonosai. Rózsa néninek családja lett, dolgozott, ritkán jutott ideje a kézimunkázásra.
59 évesen Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Központban szakkörvezetői tanfolyamot végzett. 1984-ben a szőlőhegyi asszonyokkal megalapította a Hímzőkört. Nagyon aktívak voltak, első szóra jöttek és évtizedekig maradtak kitartóan. Minden héten hétfőn találkoznak, októbertől májusig (tavasszal indult a kertészkedés, háztáji munka) a közösségi házban.
Az alapítók: Bán Istvánné, Bíró Mihályné, Fehér Lászlóné, Kiss Józsefné, Kiss Mihályné, Kudari Imréné, Kulcsár Mihályné, Lajos Istvánné és Vinczellér Józsefné, Világosi Józsefné, Weisz Istvánné.
„Nagyon kedves társaság volt. Hetente egyszer összejöttünk az asszonyokkal, készültünk az alkalomra, tulajdonképpen ünnep volt nekünk, hogy együtt lehettünk. Vinczellérné és Fehérné pedig különösen tehetségesnek bizonyult a hímzésben.”
A hangulat mindig kitűnő ma is társaságban, figyelmesség, szeretet és jókedv árad. Járják az országot, megmérettetik munkáikat.
Köszönet az egykori apácáknak, akiknek sikerült megmenteni az ifjúság lelkén keresztül a hagyományokat!
2011. 09.10. Civil Fesztivál - kiállítási anyag
“Valamennyi kezdeményező és alkotó cselekedetet illetően egyetlen alapvető igazság létezik – abban a pillanatban, amikor valaki határozottan elkötelezi magát, a Gondviselés is működésbe lép.” (J. W. Goethe)