Helmut Brook – a dombóvári blockflöte együttes alapítója.
Zeneszeretetét a családjából hozta, a kamarazene a kerékpározás mellett a mai napig élete szerves része. Vegyészmérnöki diplomáját az esseni Egyetemen szerezte. Kikapcsolódásként híres blockflöte tanároktól tanult és diáktársaival rendszeresen muzsikáltak.
Heidelbergben, a Henkel cégnél dolgozott 35 évig vezető állásban. Németországban a szigetelő üvegek és keretek új technológiáját dolgozta ki, mellyel Európa szerte elismerést szerzett. Újításait rendszeresen publikálta a nemzetközi szakirodalomban.
A nyári szabadságokat rendszeresen szőlőhegyi házukban töltötték feleségével Magdalénával. Az itt töltött hónapokat is aktív pihenéssel töltötte. A napi 50km kerékpározás, a zenetörténeti kutatások, a dombóvári német közösség tagsága mellett, felvette a kapcsolatot a dombóvári zeneiskola fúvós tanszakának vezetőjével, Pápai Istvánnal. A dombóvári zeneiskolásokból ösztönzésükre blockflöte együttes alakult. Helmut minőségi hangszerek, kottatartók, dob beszerzésével támogatta a fiatalokat. Zenetörténeti kutatásainak ereményét, a mai átiratokat az együttes számára átadta, ezzel évekre biztosítva a változatos repertoárt. A magyar népzene iránti szeretete szintén kutatásra és munkára inspirálta. 2012. május 31-én a blockflöte együttes felvette Helmut Brook nevét.
Jelenleg játszanak: Szopránfurulyán Horváth Míra és Varga Sára, altfurulyán Hoffman Dóra, Kovács Ágnes, Kovács Klaudia, tenorfurulyán Németh Lilla, basszusfurulyán Pápai István.
Budapesten, az OSZK (Országos Széchényi Könyvtár) Zeneművészeti szakán végzett kutatásokat, középkori kódex átiratai Németországban is elismertek. Az évek alatt hatalmas szakirodalomra tett szert, melyet könyvtárában őriz. Felelevenítette több régi zeneszerző munkásságát, akik már szinte feledésbe kerültek. Pl. Joseph Bengráf, Rózsavölgyi Márk.
Az Első Magyar Társastáncz Rózsavölgyi Márk leghíresebb vonósnégyese, amelynek kéziratát az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára őrzi. Az átdolgozást a furulyának a magyar népzenében játszott fontos szerepe indokolta. Ebben a formájában kellemesen színesíti a furulyarepertoárt, és mint hatásos előadási darab is érdeklődésre számít.
16 oldal partitúra + szólamanyagok
Foglalkozott Haydn Eszterházán szerzett műveivel.
2009-ben a Haydn-évfordulóra jelent meg a német Helmut Brook átirata Haydn korábbi baryton-triószonátájából (amelynek eredetijét a Széchényi Könyvtár Zeneműtára őrzi). A két tenor- és egy basszusfurulyára készült átirat (a legalsó szólam más basszushangszeren is játszható) a képzett furulyások számára alkalmas kamaradarab: könnyen játszható, dallamos, tetszetős szórakoztató mű. 16 oldal patitúra + szólamanyag
A Helmut Brook blockflöte együttes a reneszánsztól a romantikáig változatos repertoárral, önálló műsorral, vagy igazi zenei csemegének számító közös koncertekkel szerez jó hírnevet névadójának és városunknak.