1978-ban kezdődött, amikor János és Annuska vettek egy présházat a Nyergesben. Az aszfaltos út a buszfordulóig volt kiépítve, utána csak földesúton lehetett közlekedni. Esős időben gumicsizmában, nyáron porban, télen nyakig a hóban...
„- 1981-ben nyitottuk az üzletet a kis présházunkban, sajnos még elég nehéz körülmények között. Nem volt kút, nem volt villany, vezetékes víz még a mai napig sincs. Minden hűtő és a bojler gázpalackról ment. A KÖJÁL megkövetelte külön a zöldséges, húsos, italos hűtőt már akkor is. Aggregátorral fejlesztettünk áramot, előfordult, hogy éjjel tele volt az udvar és kifogyott a benzin. Teljes sötétség, a zenekar elhallgatott… töltöttünk bele benzint és zrrrr újra kigyulladtak a fények... micsoda tapsot kaptam! Vadregényes korszak volt. „
János a katonaságnál gondnok volt, mellette együttese volt Dombóváron (a Stanczler zenekar), a fia is tanult zenész, így volt aki a zenét szolgáltassa, Annuska melegkonyhai szakvizsgával vezette az egységet, kisebbik fiú pedig mint pincér vett részt a családi vállalkozásban.
A Magyar-Szovjet Barátsági Pihenőpark 1979-ben lett kialakítva, a két hektáros tavat, a Nyerges –forrás vizéből duzzasztották fel 1981 táján. Az Unió halasította, volt mögötte ívató tó és fürdőző tavat is terveztek. 1987-ben pedig már 100 tagja volt a horgászegyesületnek. Rohamos hétvégi telek és présház vásárlás kezdődött, megpezsdült az élet.
„ - Munkagépet béreltünk, baráti segítséggel rendeztük a terepet, fákat bokrokat ültettünk, mert csak dzsungel volt. Kialakítottuk a játszóteret, kuglipályát futballpályát."
A dombóvári kispályás futballcsapat a Nyerges SC 1984-ben alakul. Itt voltak edzések, mérkőzések. (A nagy csapat: Orbán Joke, Bús Laci, Meggyes Ákos,Vida Jocó, Lakos Pityu, Bükösdi Karcsi, Szabó Pityu, Szalai Zsolt…) Jártak ki Jugoszláviába, Németországba ők pedig jöttek vissza, sűrűn voltak mérkőzések, bulik.
"Szerződésünk volt az idegenforgalmi hivatallal is, így aztán minden héten jött egy szervezett csoport a Nyergesbe. Volt, hogy egy héten három busz is érkezett. Várakozni kellett a helyekre. Vendégeink jöttek Hollandiából (méhésztalálkozó), Lengyelországból, Svédországból, Londonból, Németországból, Amerikából, Romániából, Jugoszláviából…”
"1984-ben még fogathajtó bajnokságot is rendeztek a Nyergesben, a kis tó úgy lett kialakítva, hogy a fogattal be lehessen hajtatni. A Fehér Pista bácsi volt a főszervező."
Megvoltak a nagyvállalatok (Csavargyár, Láng Gépgyár, Pátria, Kesztyűgyár…) a Kórház, a Városi Tanács, a Rendőrség, a pécsi Posta ide szervezték a vállalati bulikat, találkozókat, banketteket, nőnapokat a gyereknapokat.
„- Például jelezte a kocsolai iskola, hogy jönnek 120-an, megrendelték az ebédet. Kihozták a gyerekeket busszal és az egész napot eltöltötték programokkal, volt zsákban futás, lufi durrogtatás, számháború az erdőben."
Na és az oroszok!
"Itt volt a laktanya a szekcsői határban. Ha megindultak a Nyerges felé a földes úton, csakúgy feketéllett az út. Nagy fogyasztók voltak a férfiak és az asszonyok is, mindig vodkát ittak sörrel (de 2 deci vodkát egy üveg sörhöz!), annyi virslit rendeltek hozzá, hogy azt elképzelni nem tudja magyar ember. Így kérték: „: Mádám, kolbász!”
Ha valamelyik nem úgy viselkedett ahogy kellett, János mondta neki: „- Baj lesz!”
„- Jáánooos, nemszabaad, nemszabaad!” - válaszolták
Jó kapcsolat volt az orosz vezetőkkel, azok pedig bunkerbe zárták a fegyelmezetleneket. Az orosz laktanya (ma Liget lakótelep) nagyon rendezett volt, a művelődési házukban (ma Inkubátor ház) tartottak évente két nagy rendezvényt. Ide meghívást kaptak városi vezetők, aztán Pécsről, Villányból is jöttek meghívottak. Ápolták a kapcsolatokat"
Egyszer jött egy kiskatona, két marmonkannával.
"- János, benzin?
- Jó benzin?
- Jóóó! Szuper!
- Majd mindjárt megnézzük! – János hozta a gyufát, hogy önt „benzint” a betonra, megpróbálja, hogyan ég…
Az orosz uzsgyi, úgy futott mint a nyúl a gáton át a két kannával. Mindegyiken víz volt."
(Az 1989-es fordulat után hazatelepítették a laktanya lakóit. Mivel feladták az ottani életüket mielőtt Magyarországra jöttek, nem volt hová hazatérni. Sátortáborokban éltek évekig, mint a menekültek.)
"Az iskolák érettségi banketteket, osztálytalálkozókat tartottak nálunk. Vállaltunk lakodalmakat, mindenféle családi eseményeket. Nagyon szerettük csinálni.
Külön öröm, hogy a Szőlőhegyet megismerték és megszerették, nemcsak az országban, hanem a nagyvilágban is. Van itt 8 német, 2 osztrák, egy holland, egy szerb aki vendégből lett szőlősgazda hegyben."
"Hírességek is megfordultak a csárdában, pl. az Aranycsapat tagjai ( Grosics Gyula, Hidegkuti Nándor, Puskás Öcsi, Papp Laci (háromszoros olimpiai bajnok) Buzánszky Jenő ”
"2004-ben János infarktust kapott, műtét következett, aztán meg már 64 éves volt. Úgy gondoltuk, hogy elég. Átadtuk az irányítást.
Mostanában is nagyon sokan jönnek ki a városból, családostul, a játszótérre, vagy focizni, sétálni a tó körül. Néha be is kiabálnak: „- Stanczi, nem igaz, hogy nincs egy söröd!”
Vagy: „-Jaj de kár, hogy be van zárva! De jó lenne, ha még ki lehetne ülni az udvarra!”
Így igaz, jó lenne! Köszönöm a családnak a bizalmat és a jó beszélgetést!
Dombóvár-Szőlőhegy, 2011. május 9.