Szőts Ilonka néni emlékei a háborús évekből
Elég korán férjhez mentem (bolond fejemmel). Az öregasszony összehozott bennünket, a Cziráki Bözsi néném. Két gyerek meglett, s az uram négy évig orosz fogságban volt. A gyerek hét hetes volt, mikor elment, négy éves amikor megjött. A szüleim még jó erőben voltak, ha ők nincsenek, nem éltük volna túl.
Aztán bombázások is voltak, mentem a rétre gyűjteni, aztán a németek …. ratatatatta, jó hogy volt az a horhó, oda hasra feküdtem, anyám meg majd megőrült otthon a két gyerekkel, hogy engem agyonlőttek… Akkor a gyereket le kellett választanom, pedig még tudtam volna szoptatni, de el kellett menni árkúni (a lakosság kijelölt tagjai lövészárkot ástak). Anyámnak köllött volna menni, az elöljárók választották ki, de nem mertem otthon maradni, kozákok jártak ott lóháton, akkor inkább elmenetem árkúni. Aztán dombon aludtunk, meg erre-arra, nem mentünk még haza se, árkútunk mint a puckok."
1944. május 12. – a dombóvári zsidókat a téglagyár melletti gettóba kezdték gyűjteni.
"A jobb érzésű emberek vittek nekik enni-inni, mások meg lopkodták az elhagyott javakat. Szegény apám az katona volt Pesten, a Keletibe és a zsidókat köllött neki őrözni. Akkor jól berugatták szegény apámat, éjjelre hazaengedte üket. Igaz reggelre visszagyüttek, de apámat jól megbüntették a felettesei, nem tudom mennyi fogságot kapott. Vittük neki a turós rétest, ott réddogált (sírdogált). Aztán apám látta amikor katonákat vagoníroztak be a frontra, sok asszony meg gyerek sírt az állomáson. Micsoda fájdalmakat kellett átélnie katonaként."
1944. november 29. jönnek az oroszok
"Az uram után kaptam némi kis pénzt a vasúttól, amikor jöttem haza a fűtőháztól, a felüljáró helyén még benzinkút féle volt, fűtőolajat árultak. Ott jártam éppen, amikor hallottam, hogy az oroszok puffogatnak. - Jaj Istenem, most még éngem is agyonlünek, mi lesz a gyerekekkel – hát jó messzire köllött gyünnöm haza. Még most is hallom az ágyúdörgést. Míg az életemért futottam, voltak akik a boltokat fosztogatták, Kati néni hóna alatt egy jó nagy vég vászonnal futott hazafelé, de a zsidók lakásaiból is vittek mindent amit értek, az emberek évekig beszélték még."
Hazatérés
"Aztán megjött a férjem, abba a katonaköpenybe! De ember alig volt bent. Anyám tudom, palacsintát sütött, ott volt a liter tejföl, a túró… hát az én uram azt a tejfölös poharat nem akarta abbahagyni, csak lafátyúta – lafátyúta, a sógornőm mondta: -Vedd már el elüle!!! - Kiéhezve bele is halhatott volna az első jóllakásba.
Hogyan élte túl a fogságot? Nem cigarettázott, a cigaretta adagjáért odaadták neki a többiek a kajájukat. Akkor nem röstellt, mikor ácsmunkát végeztek a Fekete tengeren és este visszamentek a barakkba, még egy méter fát fölvágott a konyhára, akkor a kásájára még több olajt kapott. Hát valahogyan így kibírta. 1944-ben ment ki, 1948-ban jött meg. "
Vati Sanyi bácsi így emlékezett:
"A Dőry kúria lakója ekkoriban Dr. Illgen Aurél közjegyző. Rekedt beszédű ember volt, a gégemetszése miatt készülékkel beszélt. A dombóvári régi rendőrségi épület az ő családjának volt a lakhelye, onnan költöztek Babi nagyságos asszonnyal és a lányukkal Dórával a kúriába. Dóra első férje páncélos főhadnagy volt, hősi halált halt a II. világháborúban.
Az én apámat az I. világháborúban elvitték orosz hadifogságba és ott 7 év alatt perfekt megtanulta a nyelvet. Amikor Szőlőhegyre 1944-ben megérkeztek a „felszabadítók”, gyakran jöttek hozzánk, mert tudtak apámmal beszélni. Hoztak bort a pulai hegyből, anyámnak pedig vinni kellett nekik az ennivalót (a sült káposztát különösen kedvelték). Az egyik este, amikor tőlünk elmentek, be voltak már rúgva. Fölmentek a kastélyba, mert kiszemelték, hogy Dóra jóképű egy lány.
Aznap éjjel nálunk négy női személy éjszakázott, mert féltek az oroszoktól és apám mellet biztonságban érezték magukat. Éjjel egy óra felé jött az öreg doktor úr, bekopogott az ablakon és rekedt hangján anyámat szólongatta:
- Naca nénje! Naca néje!
- Ki az? - kérdezte anyám riadtan
- A Vati szomszéd itthon van?
- Itthun van.
- Legyen szíves jöjjön föl, üldöznek minket az oroszok a házban.
Apám fölöltözött és felmentek a kúriához. Az oroszok tisztek voltak, rácsodálkoztak apámra:
- Mit keresel itten, fiam? Mit keresel itten?
- Azért jöttem, hogy ne bántsátok ezt a szép lányt és az anyját, apját sem!
- Te most tűnj el, tűnj el! – azzal a kezében levő bikacsökkel megcsapta szegény apám fejét a tiszt, felrepedt az orra (a seb után maradt forradás a sírig elkísérte). Hazajött, kopogott:
- Engedjetek be!
Nem aludt ott senki, riadtan kérdezték látva a véres fejét, hogy mi történt.
- Gonoszok, nappal itt mulattak nálunk, most meg megvertek.
Babi néni és a házvezetőnő a felső ház pincéjében bújtak meg. Másnap reggel, jött az öreg doktor és azt mondta: - Nincs semmi baj Vati szomszéd, a lányommal jól érezték magukat és végül nem bántottak bennünket."
Kisvártatva egy magas rangú orosz érkezett apámhoz és kereste a többieket. Apám aztán oda vezette őt a kúriához és a szeme láttára verte meg a négy emberét ott helyben."